Akkora vereséget szenvedtek Trumpék a félidei választáson, hogy már az alelnök is igyekszik távolságot tartani

A BBC által megkérdezett szakértő szerint Vance nyilatkozata egyértelmű kísérlet arra, hogy elhatárolódjon Trumptól.

Mi történt? Hosszú posztban fejtette ki véleményét a republikánusok félidei választásokon elszenvedett jelentős vereségéről JD Vance amerikai alelnök, fő mozgatórugóként az iráni háborút megjelölve, tudósít a BBC. „A háború miatt veszítettünk, ezt az elnök is kimondta a választás éjszakáján” – írta a posztban. A bejegyzésre Donald Trump is reagált egy újságírói kérdést követően, mondván: „Tudtam, hogy így érez. Jól összefoglalta”. Trump más nyilatkozataiban megvédte az iráni háborút, szerinte nem ez okozta a vereséget. Azt ugyanakkor elismerte, hogy szerepet játszhatott.

Továbbiak ebből

Megkezdődött az MBH „visszavétele”? Ruff Bálint a NER két emblematikus tőzsdei cégének is nekiment
Nem kapkodnak Muskék 40 milliárd dolláros üzletéért, a befektetők a továbbértékesítésen dolgoznak

Mit kell még tudni? A nyilatkozat azért is figyelemre méltó, mert Vance eddig nyilvánosan támogatta az Irán elleni, februárban indított amerikai–izraeli katonai műveleteket. A BBC szerint zárt körben korábban is ellenezte a háborút, nyilvános megszólalását emiatt úgy kell értelmezni, mint egy kísérletet arra, hogy távolságot tartson egy potenciális 2028-as elnöki kampány előtt. A lap által megkérdezett külpolitikai szakértő szerint a poszt egyértelmű kísérlet arra, hogy az alelnök elhatárolódjon Trumptól.

The post Akkora vereséget szenvedtek Trumpék a félidei választáson, hogy már az alelnök is igyekszik távolságot tartani appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0