A Ráckevei–Soroksári Dunán (RSD) országos bodorkarekord született, ráadásul kevesebb mint két napig állt az előző csúcs, ami egy 13 éves rekordot dönött meg.
A szeptember 19-én, szombaton hitelesített rekordfogás után egy még nagyobb példány került partra – számolt be az esetről a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, szeptember 19-én, szombaton Makai Csaba a Rózsa-szigeten method feederes módszerrel, wafter csalival fogott egy 1,02 kilogrammos, 31 centiméteres bodorkát, amelyet a halőrök hitelesítettek.
A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) beszámolója szerint Bencsik Tibor napijegyes horgász szeptember 21-én, hétfőn délben a makádi Ezüstparton fenekezett, csemegekukoricával csalizva.
A hűvös, szeles időben hullámzó vízből egy páratlan szépségű bodorkát emelt partra. A hal 34,5 centiméteres hosszúsághoz 1,13 kilogrammos tömeg társult.
A rekordhal természetesen ezúttal is sértetlenül folytatta útját.
Bencsik Tibor tehát átvette az első helyet, de hivatalossá akkor válik az eredmény, ha felkerül a fogás a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) abszolút rekordlistájára.
A palotási gigaharcsát másfél óráig fárasztották és négyen vitték partra, de írtunk arról is, hogy negyedórán át húzta körbe a csónakot a tiszai halóriás.
(Forrás: Pecaverzum)
The post Alig telt el két nap, és újabb halrekord született a Dunán first appeared on Sokszínű vidék.
