Jogerősen is súlyos büntetésre számíthat az a férfi, aki szexuális erőszakot követett el az édesanyját hiányoló nevelt kislányán. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a férfi 13 és fél éves fegyházbüntetését.
A fellebbviteli főügyészség tájékoztatása szerint a középkorú férfi az élettársával közösen nevelte annak gyermekét, azonban a kislány édesanyja 2023 márciusában elhunyt.
Néhány héttel később egyik este a kislány bement a férfi szobájába, és megkérte arra, hogy aludjon mellette, mert hiányzik neki az anyukája. Miközben egymás mellett feküdtek az ágyon, a férfi a nevelt lánya ruhája alá nyúlt, simogatni kezdte őt, majd a gyermek akarata ellenére szexuális cselekményt végzett vele
– fogalmazott az ügyészség.
A bíróság 13 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit szexuális erőszak bűntette miatt azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, valamint végleges hatállyal eltiltotta minden olyan tevékenységtől, amely kiskorúakhoz köthető. Az elsőfokú ítélet nem jogerős, ellene a férfi és védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú ítélet megalapozott, az elkövető cselekményének minősítése törvényes, ezért a büntetés helybenhagyását kérték.
The post Arra kérte egy 9 éves árva kislány a nevelőapját, aludjon vele, mert hiányzik neki a pár hete meghalt anyja, erre a férfi szexuális erőszakot követett el rajta first appeared on 24.hu.