A csillagászat egyik igen nagy vállalkozása volt az az éveken át tartó égboltfelmérés, amelyet 1949-1957 között végeztek el a Palomar-hegyi Obszervatóriumban. A POSS-I nevű projekt során az égbolt fotóit üveglemezekre készítették, mivel ezek sokkal tartósabb és precízebb adattárolók voltak a filmnél, ráadásul az összehasonlító elemzésekre is kiválóan alkalmasak voltak.
Az üvegnegatívokon azonban egészen rejtélyes fénypontok is megjelentek, majd néhány perc elteltével örökre eltűntek – ezek okai mindmáig tisztázatlanok voltak. Ma ha egy fura, felvillanó fényt látunk az égen, szinte teljesen biztosak lehetünk benne, hogy műholdról van szó – azonban ezek a felvételek még a műholdak kora előtt születtek.
A POSS-I projektet a National Geographic Társaság finanszírozta, és a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) dolgozott rajta. Többek közt olyan elmék álltak a projekt hátterében, mint Edwin Hubble.
Egy újonnan, a Scientific Reports folyóiratban bemutatott kutatás egészen újszerű irányból közelítette meg a kérdést. Azt vizsgálták meg, lehet-e összefüggés az átmeneti „csillagok” megjelenése, az ufóészlelések és a korabeli légköri atomkísérletek között. A felvételek idejét összevetették az atomtesztek idejével, valamint a korabeli ufóészlelések adatbázisával is.
A fényképlemezeken több mint százezer ilyen rejtélyes fénylést, „átmeneti csillagot” találtak, ezek mindegyike egyetlen, 50 percél rövidebb ideig exponált felvételen szerepelt csak. Ezen fényvillanások vizsgálatával egy külön projekt (VASCO) már foglalkozott, ám azon túl, hogy néhány kézenfekvő magyarázat lehetőségét kizárták, igazi válasz nem született a fények okaira. Az bizonyos, hogy nem a fényképlemezek hibája, nem lencsehiba, és nem kozmikus sugár nyoma egyik sem.
Statisztikai kapcsolat
Az elemzéssel arra jutottak a kutatók, hogy a felvillanásokat másfélszer olyan gyakran lehetett látni az atomkísérletek körüli napokon, és még gyakoribb volt a felbukkanásuk kimondottan a tesztek utáni napon. A vizsgált időszakban a korabeli három atomhatalom 124 felszín feletti atomrobbantást hajtott végre.
Ezen felül azonban még egy fontos egybeesésre fény derült: nemcsak a csillagászati felvételek rejtélyes fényvillanásai váltak gyakoribbá ezeken az atomteszt napokon, hanem kis mértékben az ufóészlelések is. Ez azt jelenti, hogy a három jelenség: a tranziens „csillagok”, az ufóészlelések és a nukleáris tesztek valamilyen mértékben statisztikailag összefonódtak.
A kutatók természetesen azon is elgondolkodtak, miféle, az atomrobbantások keltette fényjelenség állhatott a háttérben, ám nem igazán találtak olyasmit, ami megfelelhetett volna a felvételeken látott fénypontoknak. Az, hogy statisztikai kapcsolat áll fenn az atomrobbantások, az ufóészlelések és a csillagászati felvételek rejtélyes fénypontjai között, még nem jelent oksági kapcsolatot.
Fontos ezt megérteni, hogy amíg a pontos mechanizmusra nem sikerül valahogy fényt deríteni, addig csak feltételezni lehet, hogy valami módon lehet közük egymáshoz ezeknek az eseteknek. Arra azonban tökéletesen alkalmas a kutatás eredménye, hogy új kiindulópontként szolgáljon azok számára, akik az okok feltárásán dolgoznak.
Az atomtesztek ebben az időszakban felszínhez közeliek voltak (a magaslégköri tesztekre 1958-1962 között került sor). Bár egy kis magasságú atomrobbantással is járhat számos légköri változás, ezek nem pontszerű fényforrások, hanem elmosott, halvány, felhőszerű jelenségek lehettek volna. A felvételeken azonban abszolút olyanok a fényvillanások pontjai, mint a csillagok, ehhez pedig arra lenne szükség, hogy rendkívül nagy távolságban lévő fénypontok legyenek. Valószínű, hogy az atomrobbantások efféle közvetlen hatásait kizárhatjuk.
Légköri tükrök
Előfordulhatna az is, hogy egy légkörben lévő kisebb tükröző felület, ami mozog, bizonyos pillanatban úgy tükröz vissza távoli fényt, hogy az a fotólemezre csak egyetlen pillanatban (töredék másodpercig) vetít erős fényt. Ezekhez a nagy érzékenységű, professzionális csillagászati fotólemezekhez nem kell túl nagy fényerejű villanás, az olyanok is nyomot hagyhattak, amelyek szabad szemmel nem láthatók.
Gondoljunk például azokra a mai, üzemen kívüli, irányíthatatlan műholdakra, amelyek összevissza forognak is a tengelyük körül – ezeket az emberi szem pontszerű felvillanásként észleli. A korabeli időszakban persze nem volt műhold, azonban kimondottan az atomtesztek idején rengeteg olyan magaslégköri ballont és különféle műszert bocsátottak fel, amelyek pont a teszteket figyelték meg.
Egy billegő-forgó ballon, vagy azzal a légkörbe juttatott egyéb eszköz okozhatott efféle pillanatnyi csillanást. A Palomar-hegyi obszervatórium mintegy 400 kilométerre volt a nevadai atomtesztek helyszíneitől, így egy légkörben sodródó eszköz könnyedén a teleszkóp látómezejébe kerülhetett.
Talán sokak előtt nem ismeretlen a Project Mogul nevű, atomrobbantás infrahangokat észlelő rendszer, amelynek egyik példánya áll a „roswelli ufóbaleset” hátterében. E projektben magaslégköri ballonnal emeltek fel különös, sokszögletes objektumokat, amelyek fénylő mylar fóliával borított eszközök voltak.
Ezek villanásai is létrehozhattak a fotólemezeken pillanatnyi felfénylésükkel pontszerű nyomokat. Számos hasonló eszközt használtak az atomtesztek vizsgálatai során, amelyek efféle pillanatnyi fényvisszaverőként egyaránt jelenthetnének magyarázatot a fényvillanásokra, és egyes ufóészlelésekre is.
The post Az atomtesztek állhatnak a rejtélyes fényvillanások hátterében? first appeared on National Geographic.
