Amikor Ausztráliában megjelentek az európai telepesek, hozták a nyulaikat, macskáikat és a rókáikat, az éjszakai életmódú erszényesnyulak élete gyors és drámai fordulatot vett. Egyedszáma olyan mértékben lezuhant, hogy kétséges volt, vajon képes-e fennmaradni.

A kis erszényesnyúl az 1950-es években ki is halt, a nagyobbik faj (Macrotis lagotis) azonban nagy nehezen fennmaradt. Ez az állatka már több mint 100 éve nem élt azokon a területeken, amelyeken korábban széles körben elterjedt volt, és csupán néhány, mesterségesen ragadozómentesített apró területen maradtak fenn kisebb állományai.

Az állatka népszerű, az erszényesnyulakat tartják az ausztrál húsvéti nyulaknak, olyannyira, hogy még csoki erszényesnyulat is lehet kapni – a bevétel pedig az állatfaj védelmét segíti. Az erszényesnyulak mindenevők, magvakat, terméseket, rovarokat, férgeket egyaránt fogyasztanak.

Az Új-Dél-Walesi Egyetem számolt be arról a sikerről, amely reményre ad okot az állatfaj visszatelepítésével kapcsolatban. A Sydney-től északnyugatra lévő Dubbo állatkertjében egy nagy, elkülönített területet kaptak az erszényesnyulak azzal a céllal, hogy a szakemberek felmérjék az állatfaj környezeti igényeit.

A vizsgálatokhoz 20 erszényesnyúl farkára erősítettek kis jeladókat, amelyek rögzítették az állatok mozgását. Az Animal Behaviour folyóiratban beszámoltak az eredményekről, amelyből feltárult, mire is van szüksége a fajnak a vadonban a fennmaradáshoz.

Számos érdekes tulajdonságukra fény derült a felmérésből, fontos tényező volt például az, hogy hol állt rendelkezésre elegendő mennyiségű élelem az állatok számára (ez annyira talán nem meglepő). „Úgy tűnik, igen ügyesek abban, hogy felderítsék, hol is van az élelmük. Az is kiderült, hogy bizonyos talajtípusokat előnyben részesítenek, és a nőstények e téren válogatósabbak a hímeknél” – magyarázta Dr. Kate Cornelsen, a kutatás vezetője.

A nőstények nevelik a kicsinyeket, egyedüli szülőként gondoskodnak azok felnövekedéséről, eleinte az erszényeikben hordozva őket, majd a földbe ásott üregeikben hagyják a már növekvő kölyköket, míg maguk élelemért mennek. Az állatfaj érdekessége egyébként az, hogy az emlősök közt a legrövidebb a vemhessége, mindössze 12-14 napig tart.

Az erszényesnyúl nőstények a könnyű ásás lehetőségét kínáló homokos talajjal szemben előnyben részesítik azt, ami kissé iszapos, ez több eleséggel kecsegtet, azonban vizekhez közeli volta miatt itt fennáll az elöntés veszélye. A nőstények „válogatós” volta egyértelműen ahhoz köthető, hogy nekik az utódokat is fel kell nevelniük. Emiatt lehet az is, hogy főként a nőstények keresik fel azokat a helyszíneket, ahol évszakosan gyakoribbak a tápláló rovarok.

Meglepő eredmény volt az a kutatók számára, hogy az erszényesnyúl több időt töltött a vizektől nagyobb távolságban. Feltehetően még ott is elegendő élelmet találnak, vizet pedig az eleségükből vesznek fel elsődlegesen. Az erszényesnyúlnak így nem kell versengenie azokkal az állatokkal, amelyek a vízhez egyébként inni is járnak.

A megismert tulajdonságok és környezeti igények azt jelzik, hogy az állatfaj számára rendelkezésre áll a megfelelő terület, a visszatelepítésekhez csak azok ragadozómentesítéséről kell gondoskodni. Ez persze hatalmas feladat.

The post Az erszényesnyúl reménykedhet a visszatérésben first appeared on National Geographic.