Eléggé szégyenteljes korszaka az emberiségnek az ipari mértékben űzött bálnavadászat ideje, a 20. század elején. Úgy tűnik azonban, hogy valami hasznot azért utólag mégis kinyerhetünk e korszakból, a bálnavadász hajók feljegyzéseiből, arról, hogy pontosan hol ejtették el a hosszúszárnyú bálnákat egykoron. A feljegyzések azzal a céllal készültek, hogy a későbbi utak során még nagyobb zsákmányra tegyenek szert – azonban önkéntelenül is adatokat nyújtottak a tengerjég kiterjedéséről.

Ezeket egy, az Environmental Research: Climate folyóiratban közzé tett tanulmányban elemezték egy dél-afrikai vezetésű, nemzetközi kutatócsoport tagjai. A csapatban cetkutatók, oceanográfusok és klímakutatók dolgoztak – számolt be az EOS földtudományi hírportál. 

A műholdas érzékelés előtti időszakból nagyon kevés, és rendszertelenül gyűjtött adatunk van csak a Déli-óceán környezeti állapotáról. Itt segíthetnek a bálnavadász hajók gyűjtötte adatok: ezek révén a 20. század első felének időszakára vonatkozóan is megtudhatjuk, mikor meddig terjedt ki, hogyan változott a tengerjég.

A kutatók a hosszúszárnyú bálnák vadászatának adataira támaszkodtak, ugyanis ez a faj nyaranta a tengerjég pereménél táplálkozik. A tengerjég alján lévő algákon híznak a bálna táplálékát jelentő krillek, ennek köszönhetően e bálnafaj jelenlétével gyakorlatilag körberajzolja, hol húzódott a tengerjég határa.

A tengerjég kiterjedése amiatt fontos, mert a fehér felszíne visszaveri a napfényt, így nem engedi olyan mértékben felmelegedni az óceánt, mintha az sötét vízfelszín volna. A jégborítás nélkül a sarkvidéki klíma számos tényezője megváltozik, csupán emiatt. A jég szigeteli a tengert, így a tenger kevésbé képes felmelegedni.

Könnyen érthető, hogy a klímamodellek által becsült múltbéli tengerjég-kiterjedés arra is hat, hogy miként számolják ki ezekből az iparosodás, a jelenkori klímaváltozás előtti energiamérlegünket. Minél pontosabbak a múltra vonatkozó adatok, annál jobbak a tengerjég jövőjére vonatkozó előrejelzések is.

A kutatók 13500 hosszúszárnyú bálna elejtésének helyszínét összegezték – a több mint 215 ezerből ennyi rendelkezett kellően pontos földrajzi adattal. Az adatok és a klímamodellek számításainak összehasonlításából kiderült, hogy a modellek rendre túlbecslik a tengerjég kiterjedését, vagyis nagyobb területre helyezik, mint ahol valójában volt.

A különbség átlagosan 4 foknyi szélességi elhelyezkedés volt, azonban egyes helyeken elérte a 10 fokot is. Szélességi körönként számolva 1 fok eltérés 111 kilométer távolságot jelent, vagyis átlag 444 kilométerrel, de néha 1110 kilométerrel is odébb helyezték a modellek a jég peremét, mint ahol az a valóságban volt.

Egyelőre nem világos, miért pontatlanok ennyire a modellek, de valószínűleg a jégképződésben volt változás, az 1960-as években. Mivel a műholdas adatok kevesebb mint 50 évre nyúlnak vissza, ha van valamiféle nagy léptékű, hosszabb időtávon lezajló jégciklus, annak nem lehet még nyoma. Emiatt is fontos, hogy minden lehetséges forrást megragadjanak a szakemberek a múltbéli adatok megismerésére.

The post Bálnavadászok feljegyzései árulkodnak a tengerjég múltjáról first appeared on National Geographic.