Blikk: Sallai Nórát átszállították egy másik klinikára

A Blikk információi szerint elhagyhatta az intenzív osztályt, és átszállították egy rehabilitációs intézetbe Sallai Nórát, aki fiával együtt szenvedett súlyos autóbalesetet néhány héttel ezelőtt.

A lap cikke szerint a színésznőt a karambol után életveszélyes állapotban szállították az egyik fővárosi kórházba, és hetekig válságos volt az állapota. Intenzív osztályon feküdt, operációk sorozatát végezték el rajta, és még irányított véradást is szerveztek az élete megmentéséért.

Sallai Nóra már lekerült a lélegeztetőgépről, képes önállóan lélegezni, de még nincs a tudatánál.

A Blikknek egy informátor azt mondta, a napokban átszállították őt egy rehabilitációs klinikára. Miután lekerült a lélegeztetőgépről, néhány napig megfigyelték, hogy mennyire stabilan és biztosan képes önállóan lélegezni. Mivel nem volt semmi gond, nem látták indokoltnak, hogy továbbra is az intenzív osztályon kezeljék.

„Úgy tudom, az orvosok és a család közösen úgy döntött, hogy szállítsák át őt egy másik klinikára, hiszen már más típusú felügyeletre, kezelésre van szüksége, és szerencsére már van annyira stabil állapotban, hogy szállítható is. Immáron ott gyógyul tovább” – fogalmazott az informátor.

Mint ismert, Sallai Nóra ötéves kisfia, Bende olyan súlyos sérüléseket szenvedett el a balesetben, hogy már a helyszínen újra kellett éleszteni, és bár mindent megtettek érte az orvosok, napokkal később elhunyt.

Kapcsolódó

The post Blikk: Sallai Nórát átszállították egy másik klinikára first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed