Börtön erőszakos kommentért, jön a digitális bizonyítvány – rengeteg törvénymódosítást fogadott el a parlament

Kedden a parlament megszavazta a Btk. szigorítását Till Tamás meggyilkolása után, az alaptörvényt is módosították immáron 14. alkalommal, és elfogadták a választási körzethatárok átrajzolását magában foglaló választási törvény módosítását is.

Ezeken kívül még számos törvényt módosítottak a parlamentben, amelynek következményeként fontos változások lépnek életbe:

Döntött arról az Országgyűlés, hogy januártól börtönbüntetés is járhat azért, ha valaki kommentben más erőszakos halálát helyezi kilátásba. Az elfogadott törvény értelmében aki nagy nyilvánosság előtt az interneten konkrét személy vagy személyek erőszakos halálát kívánja, ehhez agresszív kifejezéseket használ, ábrázol, kép-és hangfelvételt tesz közzé, az akár egy év szabadságvesztést is kaphat.
Jövő ősztől bevezetik a digitális bizonyítványt a köznevelésben. Ez azt jelenti, hogy az érettségi bizonyítvány kivételével a következő tanévtől felmenő rendszerben, tehát az első évfolyamtól indulva meg fog szűnni a hagyományos papíralapú bizonyítványosztás.
Megszavazta az atomenergiáról szóló törvény módosítását is a Ház. Az előterjesztő a módosítás elsődleges céljaként a Paksi Atomerőmű további üzemeltetéséhez szükséges törvényi rendelkezések megalkotását említette, jelezve, a hosszabbításhoz az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) engedélye szükséges, ennek előfeltétele a további üzemeltetés végrehajtási programjának jóváhagyása.
A jövő évi költségvetést megalapozó törvénycsomagról is döntött az Országgyűlés. A jogszabály január 1-jével kivezeti a különleges gazdasági övezet jogintézményét a törvényi szintű szabályozásból, a területtel kapcsolatos önkormányzati, államigazgatási feladatokat újra az illetékes települési önkormányzat látja el.
Eldőlt az is, hogy átalakítják a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatot. A HUN-REN egységes jogi személlyé válik, és megkezdődik egy többéves átalakulási időszak. Az MTA ingatlanvagyona is a HUN-REN-hez kerül.
Módosulnak a bíróvá válás feltételei: 30-ról 35 évre emelkedik a kinevezési korhatár és legalább kétéves bíróságon kívüli joggyakorlatot is elvárnak.
Felhatalmazást kapott a kormány, hogy dönthessen az országos törzshálózati vasúti pályák melletti állami ingatlanok nemzetgazdasági érdekből történő elidegenítéséről, vagy azokon földhasználati jog alapításáról, osztatlan közös tulajdon létrehozásáról.
És az is eldőlt, hogy a tárca költözése után eladják a Belügyminisztérium V. kerületi Széchenyi téri épületét.

Ezeken felül:

Az iskolaőr ezentúl nemcsak az iskolában és tanítási időben járhat el, hanem az iskolán kívül, például gyermekotthonokban, kollégiumokban is, a tanítási szünetek és a nyári táborok idején is.
A népegészségügyi hatóság elrendelheti – egészségi ártalom vagy annak gyanúja esetén – az online forgalmazás felfüggesztését egyebek mellett az anyatej-helyettesítő és anyatej-kiegészítő tápszereknél, a feldolgozott gabonaalapú élelmiszereknél és bébiételeknél, a testtömeg-szabályozás céljára szolgáló élelmiszereknél.
A mentőszolgálatnak a jövőben öt évig kell megőriznie a segélyhívások hangfelvételét; ha a hívás során telemedicina-ellátás is történik, akkor azt rögzíteni kell a beteg egészségügyi dokumentációjában.
Rögzítették a dohányzásmentességet valamennyi közösségi közlekedési eszközön, és a dohányzást imitáló elektronikus eszközökre is ugyanazt a szabályozást terjesztették ki, mint az elektronikus cigarettákra.
Ha valaki elveszti az adókártyáját vagy a tajkártyáját, ezentúl négyezer forint igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetnie a pótlásért.
A Tisza-tó – mint új kiemelt térség – fejlesztési feladatainak összehangolására, koordinálására létrejön a Tisza-tó Fejlesztési Tanács.

The post Börtön erőszakos kommentért, jön a digitális bizonyítvány – rengeteg törvénymódosítást fogadott el a parlament first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed