Budapesti olimpia: Karácsony szerint a MOB felkérésére nem lehet nemet mondani

Budapestnek meg kell vizsgálnia azt a lehetőséget, hogy mit jelentene egy nyári olimpia megrendezése a főváros számára

– jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester pénteken megtartott sajtótájékoztatóján. Ezt szerinte érdemben meg kell vizsgálnia fővárosnak, és arra felhívásra, amit csütörtökön kaptak, nem lehet nemet mondani. A főpolgármester arra kérte a közgyűlést, hogy jövő héten foglaljon állást az ügyben, és nyissanak párbeszédet arról, hogy Budapest milyen olimpiai és paralimpiai játékokat tud elképzelni. Ezután – mint mondta – le kell ülni a kormánnyal.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, a közgyűlésnek a jövő héten nem arról kell döntenie, hogy akar-e olimpiát, hanem arról, hogy akar-e tárgyalni erről a Magyar Olimpiai Bizottsággal.

A főpolgármester alapelveket is lefektetett az ügyben. Szerinte Budapest sportinfrastruktúrája már alkalmas arra, hogy olimpiai játékokat szervezzen. A fővárosi önkormányzat ezért olyan koncepciót tud támogatni, ami

nem jelent újabb sportberuházásokat,
de történelmi léptékű fejlesztést hoz infrastruktúrában,
zöld infrastruktúrában,
és a lakhatásban.

A fővárosi önkormányzat akkor tudja támogatni az elkézelést, ha az olimpiai falu utóhasznosításában kollégiumi szolgálati és bérlakások funkciója is megvalósulhat. Karácsony újságírói kérdésre elmondta, végső soron a Diákváros megvalósulását várja az olimpiai falu újrahasznosításától.

Az olimpiai játékok kapcsán a főpolgármester szerint új alapra kell helyezni a kormány és a fővárosi önkormányzat viszonyát.

Ezután kell kikérni a budapestiek véleményét arról, hogy tudják-e támogatni a budapesti olimpiai játékokat. Ez szerinte feltétele annak, hogy Budapest az olimpiai játékokról szóló tárgyalásban részt vegyen. A fővárosiak véleményét – mint mondta – népszavazás keretében kellene kikérni. Arra kérdésre, hogy mikor valósulhatna meg legkorábban a budapesti olimpia, Karácsony azt mondta, hogy 2036 és 2044 között. Arra az újságírói kérdésre, hogy mely kormánypárti politikusokkal tudja elképzelni a tárgyalást, Karácsony azt mondta, azzal fog tárgyalni, akit a kormány ezzel megbíz.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) csütörtökön arra kérte a fővárost, hogy gondolkodjanak közösen az olimpiáról. A MOB és az MPB konkrétan azt javasolta, hogy legkésőbb 2026 szeptember 30-ig készítsék el erről a közös jelentést.

Karácsony Gergely válaszul arra kérte a fővárosi frakciókat, hogy gondolkodjanak együtt a budapesti olimpiáról. A főpolgármester egyúttal bejelentette, hogy a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti a felkérését, és meghívja a közgyűlés jövő szerdai ülésére Gyulay Zsoltot, a MOB elnökét, valamint Szabó Lászlót, a MPB elnökét is.

Karácsony augusztus végén egyértelművé tette, támogatná, hogy Budapest 2036-ban olimpiát rendezzen, ám ehhez két feltételt szabott. Az egyik, hogy az állam elvégezze azokat a beruházásokat, melyeket neki kell elvégezni, a másik, hogy a főváros visszakapja azokat a forrásokat, melyekkel a saját fejlesztéseit meg tudja csinálni. A főpolgármester csütörtökön annyiban árnyalta az álláspontját, hogy szerinte „újabb jelentős sportlétesítményekre nincs szüksége a városnak”, ám hozzátette, minden olyan lehetőséget érdemben és konstruktívan kell megvizsgálni, ami a budapesti közterületek és közlekedés megújítását, a lakhatási válság enyhítését szolgálja. Karácsony szerint a emellett budapestieket is meg kell kérdezni arról, hogy szeretnének-e a olimpiát.

The post Budapesti olimpia: Karácsony szerint a MOB felkérésére nem lehet nemet mondani first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed