Rettentő régen, a nyolcvanas évek közepén te meg én együtt csináltuk néhány barátunkkal az iskolaújságot Ferencvárosban, a Puskás Tivadar Híradástechnikai Szakközépiskolában. Érettségi után ment szépen mindenki a dolgára. Most, közel negyven év múltán azt hallottam rólad, hogy tudós teológus, Biblia-kutató professzor lettél Norvégiában, és – mint a klasszikus Kern-kabaréban: „gyerekek, orvos van a vonalban; nincs valaki rosszul?!” – gondoltam, ha már karácsony közeleg, ideje választ kapnom olyan alapkérdésekre, mint például: mi az élet értelme. Hogy egyáltalán mi ez az egész izé, ez az élet. Aztán, ha majd kikomolykodtuk magunkat, lazításként arról mesélj, hogy franzstadti műszerészmaturával a zsebedben hogyan keveredtél a Tromsøi Egyetem katedrájára.

Csapjunk bele.

Freund Tamás agykutatótól, a Magyar Tudományos Akadémia közismerten istenes elnökétől kérdeztem valamikor, hogy: Isten tényleg hét nap alatt teremtette a világot? Azt felelte: „Dehogy. Az ilyenen csak kacag az ember.” Együtt kacagsz Freund Tamással?

Hát persze. Az élet teremtése természetesen biológiai, biokémiai, ökológiai folyamat, ami nem hét nap alatt zajlott. A Bibliában szereplő nagy sztorik nyilvánvalóan szimbólumok. Már az ötödik században azt írja Augustinus egyházatya, hogy kérem szépen, ne legyünk már nevetségesek, hogy mindent szó szerint értünk.

Nem vált ketté Mózes előtt a Vörös-tenger?

Dehogy vált.

Vízen járás? A víz borrá változtatása?

Ugyan már.

Nem igaz, hogy Jézus öt kenyeret és két halat úgy „megszaporított”, hogy ezrek laktak jól belőle?

Abban a fizikai értelemben, ahogy írva van, nem.

Annak az ókori meg népi mitológiának se higgyünk, miszerint az Úr sárból gyúrta az embert?

Ezeknek már pusztán azért se higgyünk, mert Isten nem egy kézműves mester. A bibliai teremtéstörténet szerint Isten a szavával teremtette a világot és benne az életet.

Én azokkal a teológusokkal értek egyet, akik szerint Isten nem turkál a sárban.

De érdekes, hogy pont az ember teremtésénél előkerül a por. Már az ókorban viták voltak arról, hogy ezt szó szerint kell-e érteni. Egyesek úgy érveltek, hogy Isten absztrakt, nem nyúl anyaghoz, nem is képes rá, meg eleve nem lenne isten, ha turkálna a sárban. De ahogy Shakespeare-t se dobom ki, mert számomra irracionális eseményekről mesél, úgy a Bibliát is megtartásra, sőt, olvasásra ajánlom. Merthogy, miként egy Shakespeare-drámának, úgy a bibliai történeteknek is üzenetük van. Megjegyzem, a mai nyugati kultúra mosolyogtató butaságnak tartja nemcsak a bibliai történetek szó szerinti értelmezését, hanem más kultúrák hiedelmeit is; de szerénységre inti az embert, ha belegondol, hogy ötszáz év múlva az akkori emberiség hogyan tekint arra, amit most mi gondolunk a világról.

Hogyan?

Biztos vagyok benne, hogy a hiedelmeink zömét mosolyogtató butaságnak tartja majd.

Mit javasolsz, hogyan olvassa, hol lapozza föl a Bibliát, aki, ha másért nem, hát kulturális érdeklődésből, s ha máskor nem, karácsony táján szán erre az ünnepi idejéből?

Kezdje rögtön az Újszövetséggel, azon belül Pál apostollal, ő a legizgalmasabb figura. Ott ez az ember az első század közepén, és nem angyalok röpködéséről ír, hanem az élményeit, a tapasztalatait meséli el, beszámol arról, kik az első keresztyének, mit csinálnak, mivel foglalkoznak, mi érdekli őket. És azt is megtudjuk, mi érdekli magát Pál apostolt: leginkább az, hogy küszöbön áll az utolsó ítélet. Vajon hogyan és minek alapján ítéli meg Isten az embereket, mit jelent az, hogy valaki Isten szemében „igaz”?

Rengeteget foglalkoztam olyan ősi szövegekkel, amelyek a halálon túli sorsot ábrázolják. Görög és zsidó mitológiákban a bűnösök az idők végezetéig a pokol bugyraiban senyvednek, ördögök dobálják alájuk a parazsat, szörnyű szenvedés, melynek az idők során számos változata született, a legplasztikusabban Dante írta meg, és a máig hatásosan ragadja meg a kárhozattól rettegő népi képzeletet. Csakhogy a Bibliában nincs szó ilyen színesen kigondolt alvilágról.

Pál csupán annyit ír, hogy a bűnösök nem jutnak be Isten országába, ám Jézus azzal, hogy keresztre feszítették és Isten feltámasztotta a halálból, kihúzta az embert a slamasztikából. Pál apostol szerint, aki elfogadja ezt a segítséget, aki azonosul ezzel a mítosszal, aki részt vesz a rítusaiban, például megkeresztelkedik, az részesül a kegyelemben. Pál gondolkodásának magva az, hogy létezik az elfogadó Isten, aki nem felhőkön trónoló szakállas bácsi, hanem – hogy egy huszadik századi teológus szavait kölcsönözzem – a létezés alapja. Ebbe a szép és modern gondolatba belefér minden fizika, minden kémia, belefér az ősrobbanás, belefér az evolúció.

Ha nincs ördögi parázs, akkor mi a büntetés?

A legkézenfekvőbb válasz az, hogy: az Isten nélküli élet maga a büntetés. De számos egyéb koncepció létezik. Átküldted a Freund Tamással készült interjúdat, elolvastam, ő úgy fogja fel, hogy gyakran vétkezel, de rendre megbánod, közben gyűjtögeted a jó cselekedeteket, és szerencsés esetben feloldozás a vége. Ez engem Egyiptomra emlékeztet, ahol a lelkedet a mérleg egyik serpenyőjére helyezik, a másikon ott egy toll, és a bűneid súlya nagy eséllyel lehúzza a mérleg karját. Van egy hasonló kép a Bibliában is: „megmérettél és könnyűnek találtattál.” Az ortodox teológus kollégáim amolyan javító-nevelő intézetként képzelik ezt az egész kárhozat és pokol ügyet, ahonnan azért előbb-utóbb mindenki a mennybe jut. Ez sem új idea: az Órigenész nevű alexandriai teológus már a harmadik században azt állította, hogy mindenki kijut a pokolból. A katolikus hitélet szépsége, hogy elmégy gyónni, és a pap ott helyben személyesen neked azt mondja, hogy öt Miatyánk, és meg vannak bocsátva a bűneid. Szép, érthető, lélektanilag működik, naná. A protestantizmusban más, ott mindezt magadban kell intézd.

Te mire jutottál ebben a pokoli kérdésben? Kerül alád örök parázs, ha leketyeg az időd?

Különösebben nem izgatom magam rajta, megelégszem azzal, hogy tanulmányozom a Bibliát, a kort, a nyelveket. Meg egyáltalán: nem hinném, hogy a pokol meg az azzal való fenyegetés lenne a lényege ennek az egésznek.

Lehet, marhaság ilyet kérdezi egy teológustól: hiszel?

The post Czachesz István: Nem tesz jót az egyháznak, ha kompromittálja magát a politika, pontosabban egy-egy párt mellett first appeared on 24.hu.