2023 őszén Magyar Péter a budapesti MOM Parknál találkozott egy régi ismerősével, aki közölte vele, hogy kizárják a Stádium nevű exkluzív kormányzati klubból. A Stádiumot Gulyás Gergely alapította még 2010-ben, olyan emberekkel közösen, akik felléptek a Gyurcsány-kormánnyal szemben az őszödi beszéd utáni 2006-os események során, majd később fontos pozíciókhoz jutottak a Fidesz 2010-es választási győzelmét követően.
A kizárás több szempontból is érzékenyen érintette Magyart. Egyrészt ez újabb állomása volt annak a folyamatnak, amely során egyre jobban kiszorult a befolyásosabb fideszes körökből. Másrészt még fagyosabbá vált a kapcsolata Gulyással, akivel régi szoros barátsága már hónapokkal korábban, Magyar Péter és Varga Judit válásakor megromlott. A házaspár mindkét tagját régről ismerő Gulyás ugyanis a válás során egyértelműen Varga Judit pártját fogta
– ezekkel a sorokkal kezdődik a Direkt36 legfrissebb anyaga, amelyben annak jártak utána, hogyan szorult ki a Fideszes elitből Magyar Péter, még azelőtt, hogy a kegyelmi botrány kirobbanását követően kiállt a nyilvánosság elé.
A cikk a tízes évek elejétől veszi fel a fonalat, amikor az Orbán-kormány tagjai megjelentek a Magyarország uniós képviseletét ellátó, Brüsszelben székelő Állandó Képviseleten (ÁK). Itt lett szakdiplomata Magyar Péter is, amit szakmai rátermettsége mellett annak is köszönhetett, hogy Magyar és Varga Judit jó kapcsolatot ápolt a Brüsszelben akkor már befolyásos pozíciókban dolgozó Várhelyi Olivérrel és feleségével. A 2011-es magyar soros elnökség letelte után Várhelyi otthagyta az Európai Bizottságot, és az ÁK második embere lett, kabinetfőnökének pedig Magyart választotta. Itteni tevékenységéről a lap azt írja, hogy Magyar volt gyakorlatilag az egyetlen munkatárs az ÁK-n, aki a miniszterek prezentációi után rendszeresen kérdezett is, ami egy idő után már poénforrás volt a kollégák között, még Varga Judit is viccelődött ezzel.
Magyar és Várhelyi kapcsolata 2015 táján romlott meg. Várhelyi szerint Magyar többször is az ő nevében, de a tudta nélkül járt el különböző ügyekben. A Tisza Párt elnöke erre a Direkt36-nak úgy reagált, hogy zokon vette, hogy bár sok konfliktust vállalt Várhelyiért, az nem állt ki mellette sohasem. Források szerint végül Várhelyi „kemény stílusban, a hangját felemelve” vált meg Magyartól.
A következő években Magyarék visszaköltöztek Magyarországra, mivel Varga Judit itthoni politikai pályája elkezdett felfelé ívelni. Egy balatoni kiruccanás alkalmával Gulyás Gergely (aki Magyart az egyetemről, Vargát ügyvédjelölt korukból ismerte, és a két félt is ő mutatta be egymásnak) megkérdezte Magyart, zavarná-e, ha a feleségét uniós kapcsolatokért felelős államtitkárrá neveznék ki. A Direkt36 szerint Magyar erre azt mondta, nem zavarná, de visszakérdezett, hogy miért nem ő kapja a kinevezést.
Ezt követően Magyar Péter 2018 szeptemberétől a Magyar Fejlesztési Bank egyik igazgatóságát vezette, 2019 júniusától pedig a Diákhitel Központ vezérigazgatója lett. A folyamatokat ismerő források szerint ezekben a kinevezésekben Gulyásnak kulcsszerepe volt.
A cikk kitér arra is, amikor Varga államtitkárból miniszter lett, ezzel párhuzamosan pedig Orbán egyre hangsúlyosabb közösségi médiás jelenlétet igényelt a kabinet tagjaitól. Itt Magyarnak jutott kulcsszerep, aki bár nem volt tagja az Igazságügyi Minisztérium sajtóosztályának, a gyakorlatban ő volt a közösségimédia-menedzser, amit a minisztériumi dolgozók nem mindig néztek jó szemmel. A források szerint „rátelepedett” a projektre, „folyamatosan ontotta magából az ötleteket”, de volt, hogy „bicskanyitogató stílusban” tett szóvá vesszőhibákat.
Ők dolgozni nem szerettek, én meg azt szerettem volna, ha Juditot kellőképpen tudjuk megismertetni az emberekkel
– mondta erre a Direkt36-nak Magyar.
Idei évértékelő beszédében Orbán Viktor utalt rá, hogy Magyar Péter nemrég még az első sorban ült ugyanezen a rendezvényen, és a cikk forrásai szerint 2020-ban tényleg érkezett egy olyan kérdés az Igazságügyi Minisztériumhoz Magyartól, hogy „ugye az első sorban fogok ülni?” Ez nem volt bevett dolog, mert a vezető politikusok általában egyedül érkeztek egy ilyen eseményre, de végül elintézték, hogy Magyar ott ülhessen a felesége mellett.
Valószínű, más kormánytagok feleségei azt sem tudták, hol vannak, mert mondjuk otthon főztek. És valószínűleg nem ők végezték el a házastársuk munkájának a felét, nem ők építették fel őket
– így Magyar, hogy miért érezte fontosnak, hogy az első sorban üljön Varga Judit oldalán.
A válás
A cikk felidéz egy 2021-es esetet, amikor Magyar és Varga házassága már megromlott, de a felek próbálták még helyrehozni a dolgokat. Egy alkalommal meghívtak vacsorára egy baráti, szintén kormányzati pozíciót betöltő házaspárt a XII. kerületi Kútvölgyi úton található lakásukba. Politikáról is beszéltek, és egy adott ponton Magyar és Varga nem értettek egyet egy témában. „Magyar […] nagy hanggal, az asztalba kapaszkodva próbálta felesége érveit félresöpörni” – írja a cikk a vitáról, ami a vendégeknek is annyira kínos volt, hogy hamarosan távoztak – bár Magyar a lap kérdésére tagadta, hogy ezért mentek volna el.
Magyar Péter és Varga Judit végül 2023 márciusában váltak el.
Magyart mindez nemcsak érzelmileg viselte meg, hanem azzal is kénytelen volt szembesülni, hogy elkezdtek bezárulni előtte ajtók a kormányoldalon – állítja a Direkt36, alátámasztva ezt azzal, hogy Magyar addig sem volt túl népszerű kormányzati körökben.
A cikk egy esetet is megemlít, amikor Magyar állítólag olyan megjegyzést tett Schaller-Baross Ernő fideszes EP-képviselő magánéletére, hogy majdnem tettlegességig fajult a vita. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre Schaller-Baross nem válaszolt, Magyar nem emlékezett ilyenre.
Valóban kritikus voltam sokszor, néha viccesen, néha kevésbé viccesen. A NER-elitből Gulyás Gergely volt az egyetlen, aki ezt elviselte
– emlékezett vissza ezekre az időkre Magyar.
A válás után viszont Gulyással is megromlott a kapcsolata, mert a miniszter Varga Judit pártját fogta, neki adott igazat kettejük konfliktusában. A válás után Magyar lehetőségei is elkezdtek beszűkülni, egyre kevésbé bíztak meg benne a belsős körök. Lépéseket tettek, hogy korlátozzák a hozzáféréseit a fontosabb információkhoz, a cikk elején említett Stádium nevű klubból is ezért zárták ki.
A cikk megerősíti azokat a korábbi híreket, hogy Magyar már a kegyelmi botrány előtt is hangoztatta, hogy ki fog tálalni, de senki nem vette komolyan, Gulyás Gergely egyszer nevetve úgy reagált, hogy senkit se fog érdekelni az akkor még szélesebb körben ismeretlen Magyar véleménye.
A kegyelmi botrány kirobbanásának napján Magyar egy cukrászdában találkozott egy meg nem nevezett, jól bejáratott közéleti szereplővel, akinek elmondta, hogy úgy érzi, egyre inkább beszűkülnek a lehetőségei a Fideszben, fontolgatta, hogy a nyilvánosság elé álljon, de az is megfordult a fejében, hogy elhagyja az országot. Magyar a beszélgetés egy pontján megjegyezte azt is, fontolgatja, hogy Vargával szemben, vagyis a Fidesz ellenében elindul a választáson. Az ismerős ezt rossz ötletnek tartotta, és megpróbálta Magyart lebeszélni erről a tervéről. Azzal érvelt, hogy ezzel volt feleségét és magát is nevetségessé tenné. Végül a kegyelmi botrány elmérgesedése, valamint Novák Katalin és Varga Judit közéletből való távozása felgyorsította az eseményeket.
– vont mérleget Magyar és a Fidesz szakításának okairól a Direkt36.
A cikk további részeiben plusz háttérinformációk olvashatók a brüsszeli és Varga Judit miniszterségének éveiből is, valamint azokból az időkbők is, amikor a Tisza Párt elnöke már nyíltan szembefordult a NER-rel.
The post Direkt36: Magyar Péter megkérdezte Gulyástól, miért Varga Juditból csinálnak államtitkárt és nem belőle first appeared on 24.hu.

