Kissziget, ez a Zalai-dombságban, Göcsejben elterülő kicsinyke, egyutcás falu ritkán szerepel híradásokban. A 160 fő lélekszámú település csendben éli mindennapjait, ügyelve a közösség összetartozására, a hagyományok őrzésére.
Most egy emberként fogott össze a falu minden lakója egy környéken telelő, itthon maradt – vélhetően idei születésű – fiatal gólyáért.
A Telelő gólyák-Gólyateletetés Facebook csoportban tették közzé a hírt.
Egy kis lélekszámú közösség lakja a falut, mindössze 160-an, de a szívük hatalmas. A gólya mentésére a közösség egy emberként összefogott és gondoskodik a madárról. A segítőket Böröczné Hóbor Anikó és Boncz Viktória kordinálja, valamint gondoskodnak az élelemről
– írták bejegyzésükben.
A videó alapján úgy tűnik, a jobb szárnya csukló környéken enyhén sérült lehet
– jegyezte meg Márton Vlad András madármentő, a gólyák életének “mindentudója”.
Valószínű, hogy a sérülés miatt nem tudott elrepülni sok-sok társával együtt az afrikai telelőhelyek felé.
Az itthon maradt, telelő gólyák életét nagy figyelem kíséri. A Sokszínű vidék írt az ásotthalmi Matyiról, az egyik legrégebben itthon telelő gólyáról, vagy éppen a pákozdi Kázmérról és a görbeházi Lukréciáról is, de korábban beszámoltunk Lilike, a semjénházi kedvenc téli gondozásáról is.
The post Egy emberként fogott össze a göcseji falu az ott telelő gólya megmentéséért first appeared on Sokszínű vidék.