Egy év kellett, de végre itt elérhető az ingyenes készpénzfelvétel

Elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel, egyelőre azonban csak egy-két kisboltban lehet megtalálni a szolgáltatást.

Mi történt? Elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel, az ügyfelek havonta két alkalommal, összesen 40 ezer forint erejéig élhetnek a szolgáltatással – írja a Bank360. A jogszabály, ami lehetővé teszi hogy díjmentesen vegyünk fel pénzt a bankkártyánkról már tavaly júniusban megjelent.

A gyakorlati megvalósítás azonban késett, az OTP az ezt igénylők esetében idén nyáron cserélte ki a terminált egy olyanra, amelyik már ismeri a vásárlás készpénzátvétellel funkciót.

Hogyan működik? A jogszabályi feltételek csak a lakossági számlavezető bankokra kötelezőek, a boltok és a terminálokat üzemeltető pénzintézetek másképp is eljárhatnak. Azt is megtehetik, hogy egyáltalán nem vezetik be a szolgáltatást, vagy szigorúbb feltételekkel teszik meg azt. Ilyen például a 3 ezer forintos minimális vásárlás, vagy a maximum 20 ezer forintos felvehető pénzösszeg is.

A cash-back funkció egyelőre nem igazán népszerű, egyelőre csak egy-két kisboltban, és a nagyobb üzletláncok közül is csak a Penny-ben lehet megtalálni.

The post Egy év kellett, de végre itt elérhető az ingyenes készpénzfelvétel appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed