„A liberális, slim-fit szerkós, latte avokádós, mindenmentes, öntetszelgő politikusok lesznek az egyik oldalon, és velük szemben lesznek majd a két lábbal a valóságban álló, nemzeti érzelmű, vagány fiatalok” – mondta beszédében Orbán Viktor Tusványoson. A miniszterelnök definíciója szerint az avokádósok nagyjából azok lehetnek, akikre korábban a „romkocsmák félhomályában merengő diplomásokként” hivatkozott. Az idei Tranzit fesztiválon Lázár János még egy beszélgetést is szervezett „Latte avokádó vs. birspálinka – avagy mi kell a győzelemhez?” címmel, amelyben mintegy rácsatlakozva Orbán Viktor elhíresült mondatára ellenpontként mutatta fel ezt a különleges tejeskávét a jól megszokott, pálinka által is stabilizált világunkkal szemben.
Az avokádó sokáig alkalmas volt arra, hogy az öntetszelgés gyümölcse legyen, de ma már egyre kevésbé lehet önmagában jelzőként használni, legalábbis akkor, ha oda akarunk szúrni valakinek. A gyümölcsöt évről évre egyre többen építik be a táplálkozásukba, és nem nagyon törődnek a szimbolikával. De hogy jutott odáig az avokádó, hogy alkalmas legyen az indulatok csatornázására? És miért kell már más gyümölcs után nézni, ha a „gyíkvállú liberálisokat” akarjuk leírni?
A gyümölcsök arisztokratája
Az avokádó elméletileg csak egy növény, de már szinte azóta használják a politikai és kulturális árkok mélyítésére, amióta szélesebb körben elterjedt. Az avokádó a XIX. században kezdte megvetni a lábát az Egyesült Államokban, a ma ismert, angol nevét is ekkor kapta, mert az „aguacate-t”– ami egyébként spanyolul „heréket” jelent – nehezen tudták kimondani az amerikaiak, ezért keresztelték át avokádóra. Kalifornia járt élen a termesztésben, a század elején az állambéli farmerek karolták fel az avokádót, megalakították a California Avocado Associationt, és új stratégiával próbálták népszerűsíteni a gyümölcsöt.
Mexikóban csaknem tízezer éves múltra tekint vissza az avokádófogyasztás, az Egyesült Államokban viszont sokáig nem tudtak mit kezdeni ezzel az új és szokatlan gyümölccsel. De a gazdák látták a piaci potenciált, ezért 1914-ban kitiltották a mexikói avokádót az országból, azzal az indokkal, hogyhogy a zsizsik veszélyt jelentene az Egyesült Államok gyümölcsöseire – eközben persze a saját diadalmenetüket tervezték.
A gazdák luxuscikként brandelték az avokádót, és alaposan túlárazva forgalmazták, az 1920-as évek végén már a „gyümölcsök arisztokratájaként” hirdették. Ez a státusz nem segített a népszerűségen a gazdasági válság felé rohanó világban, a második világháború végéig nem is nagyon tudott elterjedni, szimbólumként viszont már akkor elkezdték használni: az avokádó a dőzsölés, gazdagság és az elit jelképe lett a válsággal küzdő világban.
Justin Sullivan/Getty Images
Csak évekkel a második világháború után terjedt el, főleg mint saláták egyik komponense. Nemcsak az Egyesült Államokban, de Ausztráliában is ekkor indult a sikertörténete, az Egyesült Királyságban pedig jó tíz évvel később.
Az idegen jövevényt nehezen fogadták be, sokszor az uralkodó egészségügyi trendek sem segítettek ezen. Az 1980-as években a táplálkozási szakértők hirdettek harcot ellene, mondván, a gyümölcs magas zsírtartalma miatt a fogyasztása szívbetegségekhez és elhízáshoz vezethet. Akkoriban még nem válogattak a telített és telítetlen zsírok között, így a gyümölcs ellenség maradt.
Az amerikai foci és az avokádó
Az 1980-as években már 25 különböző avokádófajtát termesztettek csak Kaliforniában. Az igazi diadalmenet a 2000-es évektől indult be, a Hass Avocado Board adatai szerint 2000 és 2015 között megnégyszereződött az eladott avokádók száma az Egyesült Államokban. Ennek egyik legfőbb oka az volt, hogy a termesztők a promotálás legmagasabb szintjén, a Super Bowlon kezdték el hirdetni és értékesíteni a gyümölcsöt, a stadionokban és azon kívül is állandó tartozéka lett az amerikai futball legnagyobb ünnepének.
A guacamole, azaz az avokádókrém az év vasárnapjának fő étele lett. A gyümölcs összehozta a népet, már nem volt olyan könnyű megsérteni valakit azzal, hogy „avokádós”. A Super Bowl napján átlagosan 47 millió avokádót fogyasztanak a rajongók, többnyire a guacamole részeként. És a mai napig nem tűnt el az év reklámeseményéről, azaz a Super Bowl félidei szünetéből sem.
A 2000-es években szemléletváltás történt az egészséges táplálkozásban, ami szintén hozzájárult az avokádó sztárstátuszához: a zsírok helyett már a szénhidrát lett a fő ellenség, így végre szakmai érvekkel is alá lehetett támasztani az avokádófogyasztást, hisz a gyümölcsnek alacsony a glikémiás indexe.
Nem latte vagy már, hanem avokádó!
A szénhidrátmentes új világ igazi sztárja lett ez a zöld, herealakú gyümölcs, és az éttermek szakácsai is elkezdték nagy mennyiségben használni – azok, akik utána harcot hirdettek ellene, de erről majd később. A gyümölcs mutatós, színében is jelzi az egészséget, ráadásul rengeteg módon fel lehet használni. Nem mellesleg még mindig képes volt az újdonság érzetét kelteni, ezért sokkal jobb érzés volt rácsatlakozni a trendre.
Aztán megjelent az Instagram, és az avokádó zöldre festette a közösségi médiát, majd az internetet.
Ekkoriban még, ha valaki oda akart szúrni a liberálisoknak, akkor a lattét puffogtatta. A 2010-es évek közepéig a tejjel készült eszpresszót a progresszivizmus forró italaként definiálták az Egyesült Államokban, amit a jómodú, többnyire tengerparton élő és Priusszal közlekedő értelmiségek fogyasztanak. Az Urban Dictionary szerint a „latte liberális” kifejezés azokra értendő, akik „túlárazott, hígított Starbucks kávét isznak, miközben a szegények helyzetén siránkoznak”.
Egyre több helyen bukkant fel az avokádó a médiában, több híresség is tett arról, hogy a gyümölcs még jobban megüljön a köztudatban. Az egyik megkerülhetetlen szereplő Gwyneth Paltrow volt, aki a 2013-as szakácskönyvével még közelebb hozta az avokádót az amerikai mindennapokhoz.
A könyv egybeesett a „tiszta táplálkozás” (Clean Eating) térnyerésével, ami nagyon sok egyezést mutat a sportra, a természetességre és az egészséges ételekre épülő „kaliforniai” életmóddal, az influenszerek elődei pedig a közösségi médiában népszerűsítették a személetet. Paltrow mellett például Kate Moss modell – a maga alig 48 kilójával – is így kente meg a pirítóst.
Az Instagram világába könnyű volt betörni, ám a hagyományos konyha és követői még mindig veszélyes és káros jövevényként tekintettek az avokádóra, ami támadást indít a tradicionális konyha, közvetve a hagyományos értékeink, életünk ellen.
2015-ben a brit sztárszakács, Nigella Lawson húzott egy merészet, és bedobta a brit tévénézőknek az avokádót.
A britek azonban nem voltak még felkészülve egy ilyen meredek váltásra, Lawson több kritikát is kapott. Akárcsak a The New York Times, miután közzétett egy guacamole receptet.
Szimbólum
Az avokádó megosztó volt, de népszerű, ezért egy-egy említéssel még nagyobb érdeklődést lehetett kiváltani. Az avokádó-szimbólikát egy Trump ellen tüntető aktivista is használta egy híressé vált felirattal:
Tegyél avokádót a rasszizmusra, hogy a fehér emberek odafigyeljenek!
Az avokádó ellenállt a támadásoknak, szívóssága pedig sok mindenkit megihletett. Conor Friedersdorf, a Los Angeles Times írója Kalifornia demokráciájának megmentése érdekében az Avokádó Párt alapítását is javasolta. Közös nevezőként gondolt az avokádóra, akárcsak Peter Camejo zöldpárti kaliforniai politikus, aki 2004-ben kezdeményezte az úgynevezett Avokádó Nyilatkozatot, mint a „megalkuvást nem tűrő identitás” szimbólumát, amely képes szembeszállni a demokratákkal és a republikánusokkal is.
Amerikában az átlagember éves avokádófogyasztása az 1989-es fél kilóról 2016-ra jóval több mint 3 kilogrammra nőtt. Ausztrália is megőrül érte, az ország mára a világ harmadik legnagyobb avokádófogyasztója. Elkezdte áttörni a falat az Egyesült Királyságban is, ahol 2017-ben az avokádó eladásai növekedtek a leginkább az ételek közül, összességében pedig a harmadik legnagyobb emelkedést produkáló élelmiszer lett a sör és az energiaitalok után. Ugyanebben az évben szenteltek egy napot a gyümölcsnek, 2017 óta július 31. a hivatalos avokadó-nap.
A Truman Café egyesítette a közelmúlt és a jelen főbb szimbólumait, tudomásunk szerint nagyjából ez lehetett a latte-avokádó nyúlfarknyi történelmének első fontos pillanata.
A különleges ital/étel nem nagyon terjedt el, a gyümölcs viszont szépen lassan a világ egyéb részein is megkerülhetetlenné vált, 2017-re Kína például már 1000-szer több avokádót importált, mint 2011-ben, összesen 32 100 tonnát.
For Avocado Lovers (@avocadofruitoflife) által megosztott bejegyzés
Japánban már a McDonald’s is beépítette a reggeli menüjébe, az angol muffint kenték meg vele napindításnak. Azzal, hogy a gyümölcs bekerült az egyik legnépszerűbb gyorsétteremlánc menüjébe, még inkább kezdett eltávolodni a prémium kategóriától, hisz már a kevésbé tehetősek számára is elérhetővé vált.
A lakhatási válság felelőse
Az avokádó ahogy népszerűbb lett, úgy növelte az asszociációs lehetőségeket is, a gyümölcs még mindig nem volt túl olcsó, így a túlzás és a rongyrázás, vagy éppen a felelőtlenség szimbóluma is lett. Alkalmas volt arra is, hogy határvonalat képezzen és egyfajta viszonyítási pontként működjön az idős és a milleniumi (1981 és 1996 született generáció) között. Az avokádó túl drága volt, hogy kenyérre kenjék, az X-generáció viszont megtette, némi luxust csempészve a mindennapjaiba, amit az idősebb korosztály indokolatlan dőzsölésnek érzett.
Az Egyesült Államokban és Ausztráliában is sok fiatal küzdött azzal, hogy nem vagy nehezen tud saját lakást vásárolni magának, a válságban pedig a gyümölccsel (is) érzékeltették a bajokat.
Ha házat akarsz, ne vásárolj avokádós pirítóst
– foglalta össze az uralkodó elméleteket a Guardian 2017-ben. Az avokádós pirítós szembe került a diákok adósságával, a stagnáló bérekkel és a növekvő lakhatási költségekkel, bűnbakja lett a gazdasági kihívásoknak. Ideális ellenfél volt: nem tudott visszaszólni.
„Amikor az első otthonomat akartam megvenni, nem vettem 19 dollárért avokádókrémet, és nem ittam négy kávét, egyenként 4 dollárért” – mondta Tim Gurner ausztrál milliomos, aki egyben a starbucksos latte liberálisoknak is beszólt. A támadás ezúttal is hatástalan volt, 2018-ra az Instagramon közel 9 millió bejegyzés volt az #avocado hashtagre, de már nem csak a pirítósra kent zöld massza köszönt vissza.
A környezet ellensége
Ekkoriban kezdtek megjelenni azok a kutatások, amelyek az avokádótermesztés környezetre és társadalomra gyakorolt negatív hatását hangsúlyozták. Az illegális erdősítés és környezetrombolás egyik felelősének tartották, és mivel a gyümölcs elég vízigényes, a vízválságot is csak fokozhatja. Az elemzésekben kiemelték a földeken dolgozók borzasztó munkakörülményeit, illetve hogy kábítószerkartellek is rátették a kezüket több birtokra.
Az avokádón viszont csak nem lehetett fogást találni: bárhogyan is címkézték, a tömegek imádták, de az előállítással kapcsolatos problémák miatt egyre hízott az a réteg is, amely ellenségként tekintett a gyümölcsre. Főleg az a csoport, amely korábban sztárstátuszig emelte: a sztárséfek és az influenszerek.
Az avokádó kevésbé lett menő, ami részben a vegan boom végének is köszönhető, de sokkal többet számított az, hogy nem fenntartható és drága az előállítása, és nagy mennyiségben való termesztése károsabb az embereknek, mintha eltekintenének a fogyasztásától.
A nagy séfek már 2021-ben ekezdték hanyagolni az avokádót, egyre másra jelentek meg a kiváltására szolgáló alternatívák. Volt, aki babból, más tökmagpasztával készítette a guacamolét, de készült pisztáciából is guacamole stílusú mártogatós étel. A britek kezdenek visszatérni a hagyományosabb ételekhez, az avokádót pedig sokszor már inkább borsóval helyettesítik. Az influenszerek is irányt váltottak, Calum Harris tiktoker is a fagyasztott borsóból készült guacamolét hirdeti.
how have you lot not tried peas on toast yet?
Az Instagramon is elkezdett terjedni a #noavocado hashtag, már több ezer bejegyzés érhető el alatta, és a szám csak növekszik.
Az avokádó most az intenzív mezőgazdaságból fakadó problémák miatt lett ellenség. Tim Lang, a University of London élelmiszerpolitikai professzora szerint az avokádó tökéletes példája annak, hogy mi történik, ha „egy egzotikus étel általánossá válik anélkül, hogy a következményekre gondolnánk”. A professzor szerint az erdőirtások vagy a vízhiány az avokádótermesztő közösségek mindennapi életére is hatással lesz, hisz nekik nem marad elegendő vizük a mosáshoz vagy a tisztálkodáshoz.
Hiába vált köztudottá, hogy az avokádót nem fenntartható módon állítják elő, még mindig jelentős keresletet generál, akárcsak a Nutella, amely szintén sok támadásnak van kitéve az alapanyaga, a pálmaolaj miatt. A Nutelláért mégis megőrülnek az emberek, ahogy az avokádó is lassan tömegcikk lesz.
Inkább megesszük
Világszerte évek óta emelkedik az avokádófogyasztás, 2026-ra brutális emelkedés várható a kereskedelemben. A cégek új piacokat keresnek Európán belül is, hogy kielégítsék a megnövekedett igényeket, az olyan országokban, mint például Németország vagy Olaszország bőven van is még fejlődési lehetőség. Kína is szélesebbre tárta kapuit a gyümölcs előtt, Mexikó, Peru, Chile, Kenya és Tanzánia is bejutott a kínai piacra, de ez import meg sem közelíti az európait, így a nyomás továbbra is ott van a termelőkön. Magyarország is kezd felzárkózni, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet (FAO) adatai alapján évről évre egyre többet importálunk.
Magyarországon azért még várni kell arra, hogy a gyümölcs felkerüljön egy gyorsétterem étlapjára, esetleg megjelenjen egy látványpékség kínálatában, de már bármelyik szupermarketben beszerezhető. Igaz, lattét nem töltenek bele.
The post Egyre nehezebb szitokszóként használni a latte-avokádót first appeared on 24.hu.
