Ma már jól tudjuk, hogy élővilágunk sokszínűségének egyik fő mozgatórugója a ragadozók-áldozatok közti kapcsolat, és fegyverkezési verseny. A potenciális zsákmányok túlélése függ attól, hogy észlelik-e időben a ragadozót.
Egy kutatócsoportnak most először azt sikerült kimutatnia, hogy egy szárazföldi állat e célra az elektromos érzékelését használja. A különös felfedezésen csak extra ráadás az, hogy mindezt egy egészen hétköznapi állat esetében fedezhették fel bristoli kutatók. A PNAS folyóiratban közzé tett kutatást a Science ismertette.
Számos ízeltlábú testét borítják olyan finom kis szőrszálacskák, serték, amelyek érzékelik az elektromos tér egyes változásait azáltal, hogy az elmozdítja őket (hasonlóra gondoljunk, mint a megdörzsölt és így elektromosan feltöltött lufi vagy műanyag vonalzó által felemelt hajszálak). A halak, illetve egyes erszényesek más módon észlelik az elektromosságot.
A rovarok esetében a feltöltött lufi helyett az elektromosság forrása egy másik állat lehet – sok állaton gyűlik a sztatikus elektromosság pusztán a repülés közbeni súrlódástól. Ennek ismeretében merült fel a kutatókban a kérdés: vajon egy állat lehetséges áldozatai észlelhetik-e ezt az elektromosságot, ami elvileg figyelmeztetést is jelenthet számukra.
A kutatók Bristol gazos mellékutcáiban 2 éven át gyűjtöttek hernyókat – jakabfűlepke, nappali pávaszem, illetve egy szövőlepke, a Telochurus recens utódait. Az ellenfelüket és ragadozójukat egy gyakori faj, a kecskedarázs képviselte.
Ahhoz, hogy a darázs sztatikus elektromosságát felmérjék, a kutatók a darázsfészek bejáratához telepítettek egy mérőműszert, amelyen átrepülve a darazsak testén felhalmozódott töltés okozta térerősséget mérték. Később az egyes hernyófajokkal is végeztek efféle méréseket, őket átejtették a műszer érzékelőnyílásán.
Míg a darazsakon jelentős volt a töltés, addig a hernyóké elhanyagolható volt – ez lehetővé tette, hogy a hernyó érzékelje a darázs közeledését. Modellszámítások szerint néhány centi távolságból a hernyó a szőrszálaival észlelheti a darázs közeledtét.
A kutatók kísérleteket végeztek – élő darázs helyett a mért elektromos térnek megfelelőt elektródák segítségével hozták létre a hernyók körül. Eztán megérintették őket, és mindegyik hernyó tartósabban reagált az érintésre, ha azt elektromossággal együtt érzékelhették.
Mindhárom faj védekező pozíciót vett fel: a pávaszem hernyója lengette a testét és még meg is harapta az elektródát, a másik két faj összegömbölyödött. A jakabfűlepke hernyója az érintést követően 175-ször hosszabb ideig volt összegömbölyödve, ha elektromosságot is észlelt maga körül, mint anélkül.
A kutatók magukat e szőrszálacskákat is megvizsgálták, mesterséges elektromos térben, különleges Doppler-mérésekkel, ami azt mutatta ki, mennyire rezdültek meg a szálak. Ráadásul, amikor azt imitálták, ahogyan a darázs szárnycsapásai hatására az elektromos tér váltakozik, a hernyó sörtécskéi még erőteljesebben reagáltak.
Az elektromos érzékelés működhet akár önmagában is, ám jóval valószínűbb, hogy más érzékekkel együtt (például a ragadozó szárnycsapásainak légörvényeit vagy hangját észlelve) működhet a természetben. A kutatók valószínűsítik, hogy legalább 100 millió éve kialakult már a lepkék körében az elektromos tér érzékelésének képessége.
Más rovarok, például poszméhek vagy a zengőlegyek is képesek a virágok körüli elektromosságot észlelni (ebből leszűrve, hogy járt-e ott másik nektárfaló), a házi méheknél pedig a tánc során van jelentősége az elektromosságnak. Ez csak néhány példa, a kutatók úgy vélik, hogy számos állatnál lehet fontos szerepe ennek a számunkra oly különös érzékelési módozatnak.
The post Elektromos érzékelés segíthet egyes hernyókat first appeared on National Geographic.
