Életfogytiglant kaptak a fivérek, akik megerőszakoltak és brutálisan meggyilkoltak egy 94 éves asszonyt Hegymegen

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Miskolci Törvényszék azt a két férfit, akik 2020 novemberében megerőszakoltak, megkínoztak és meggyilkoltak egy 94 éves asszonyt Hegymegen. A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint a két férfi 35 év eltelte után bocsátható a leghamarabb feltételes szabadságra.

A testvérek italozás után elmentek elmentek az idős asszony házához, s bemásztak hozzá az ablakon. Az ágyban fekvő asszony felismerte a két férfit, segítségért kiáltott, mire az egyik befogta a száját, a másik pedig leszorította a kezét. A földön fekvő asszonyt többször megütötték, szorították a nyakát és többször is megerőszakolták.

Miután az asszony elvesztette az eszméletét, a testvérpár átkutatta a lakást, majd százezer forint készpénzzel távozott, magára hagyva a fűtetlen szobában a betonpadlón fekvő, eszméletlen asszonyt, aki a helyszínen meghalt. Az ügyészség tényleges életfogytiglant kért a fivérekre. 

A bíróság a testvéreket társtettesként, nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és magánlaksértés vétsége miatt ítélte el. A két férfi legkorábban harmincöt év elteltével bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság a büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként értékelte a büntetlen előéletüket és az időmúlást, továbbá a többször érzékelhető megbánásukat, valamint az egyikük esetében azt, hogy a nyomozás során tényfeltáró beismerő vallomást tett.

Súlyosító körülményként értékelték az élet elleni cselekmény négyszeres minősültségét, az ittas állapotban történő, társtettesi elkövetést, valamint azt, hogy az idősek elleni bűncselekmények száma riasztóan elszaporodott úgy megyeszerte, mint országos szinten.

A büntetőügy közfelháborodást keltett, a köznyugalmat súlyosan megzavarta, a lakókörnyezetben élő időskorúak biztonságérzetét jelentősen megingatta. Az ítélet nem jogerős, a két férfi és védőik elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

The post Életfogytiglant kaptak a fivérek, akik megerőszakoltak és brutálisan meggyilkoltak egy 94 éves asszonyt Hegymegen first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed
503 Service Unavailable

Service Unavailable

The server is temporarily unable to service your request due to maintenance downtime or capacity problems. Please try again later.

Additionally, a 503 Service Unavailable error was encountered while trying to use an ErrorDocument to handle the request.