Életre szóló útravaló – mit adhat a gyerekeknek a foci?

Minden katona tarsolyában ott lapul a marsallbot – mondta Napóleon, mikor az utánpótlást toborozta. Persze lehetett tudni: nem minden katonából lesz marsall…ment is a harc. De vajon hogy van ez a tömegsporttal és a versenysporttal? Muszáj minden gyereknek profi karrierre hajtania – vagy elég, ha csak szeret focizni és ezért járna edzésre? Az OTP Bank Bozsik-programnál azt mondják, nem kell mindenáron küzdeni a profi karrierért. Mert a foci nem harc, hanem játék, öröm, élvezet. Emellett tanít, alakít, jobb emberré formál – észrevétlenül, a közösség erejével. És, mint ilyen, nem csak a legtehetségesebbeknek, hanem minden gyereknek jár.

Egészség és a játék öröme az OTP Bank Bozsik-programban

Vajon mit kaphat a focitól a sztárműsorvezető, az író, az orvos, a bankár vagy a színész, amire felnőttként, karrierje csúcsán is szívesen gondol vissza? A teljes terjedelemben a Forbes print kiadásában olvasható Másba Kezdő 11 listájából kiderül!

Oláh Ibolya énekes futballkarrier-álmának egy súlyos sérülés vetett véget, a foci tanulságai mégis vele maradtak: „az edzőim voltak a legnagyobb tanítómestereim – az életre is felkészítettek” – mondja. Papp Eszter sportsebész, a női labdarúgó-válogatott keretorvosa a műtőben is csapatban dolgozik: „Egy műtét, pláne ha egy fiatal tehetség »jövője fekszik az asztalon«, picit mindig olyan, mint egy jó meccs, amit meg kell nyerni.” Puskás Peti, a színészválogatott csapatkapitánya ugyanezt a tévéstúdióban tapasztalja: „A tévében sem kezelhetjük a műsort saját sikernek – mert a legjobb hangmérnök, kameraman, rendező és szerkesztő nélkül nem jöhetne létre az adás.”

Játék, közösség, élmény

A Bozsik Józsefről, az Aranycsapat legendás középpályásáról elnevezett program ma Magyarország legnagyobb futballutánpótlás-bázisa – közvetlenül több mint 200 ezer gyereket érint. Az intézményi ágban – óvodákban és általános iskolákban – közel 153 ezer gyerek focizik, közülük több mint 45 ezer lány. Országosan csaknem 3800 iskola és óvoda csatlakozott, egyesületi oldalon pedig további 70–80 ezer igazolt fiatal játszik a hétvégi Bozsik-tornákon és fesztiválokon.

„Az az igazi, ha egy gyerek a saját szintjén játszhat – sosem szabad erőltetni a versenysportot vagy profi karriert” – mondja Thuróczy Szabolcs színész, aki tízévesen Nyíregyházában kezdett focizni, és ma is minden héten pályára lép.

A játék örömétől az akadémiákig

A rendszer piramisszerű. A legkisebbeknél (U7–U9) Grassroots Fesztiválok zajlanak: nincsenek tabellák, nincs eredményhirdetés – a lényeg a játék öröme. A filozófia világos: egészséges életmód, a sport és a foci szeretete, a csapathoz tartozás érzése – minél több gyermek számára.

Az idősebbek – U11–U13 – már klasszikusabb tornákon szerepelnek, egyre nagyobb pályán, egyre több játékossal versenyeznek. Győznek vagy vesztenek, továbbjutnak vagy kiesnek – amin keresztül a kudarctűréstől az önfegyelmen át a türelemig sok minden megtanulható.

Muhi András Pires filmrendező-producer, akinek egy krónikus bokasérülés miatt 16 évesen véget ért a focipályafutása, így fogalmaz: „A foci megtanított, hogy a kudarcot el kell tudni szenvedni, de nem szabad eltűrni, pozitívba kell fordítani.” Ő maga úgy véli: ha akkoriban lett volna Bozsik, talán nem esik ki a rendszerből.

A Bozsikban arra is figyelnek, hogy a gyerekeknek ne kelljen sokat utazniuk – a tornákat körzetekre osztva szervezik meg. A legjobbak regionális (megyei, majd országos) szintig juthatnak. A legtehetségesebb gyerekek meghívást kaphatnak a körzeti válogatottakba, ahonnan az út a kiemelt akadémiák felé vezet.

Versenyistálló helyett tömegsport

Itt az ideje átkeretezni a fals imázst – vallják az OTP és az MLSZ szakemberei –, mert a Bozsik nem egy teljesítményfókuszú szűrőrendszer. Egy valóban 21. századi soft skillset kifejlesztésében segít minden gyereknek – nem pedig egy sztárfocista-keltető. Hogy ez mit jelent a gyakorlatban, azt a pályán felnőttek tudják a legjobban.

Kukorelly Endre író, a 90-es években általa összegrundolt Íróválogatott játékosa szerint a foci arra ébreszt rá, hogy „megéri a fair play”, Spiegel György, a Borsodi marketingvezetője pedig a fiának is azt szokta mondani, hogy „a fociban az az egyik legjobb, hogy nem lehet elbújni”.

Az OTP ezért támogatja aktívan a programot. „A közös focizáson keresztül megszerzett értékek az élet minden területén elkísérik a kis játékosokat. Ezért mondjuk azt, hogy a Bozsik egy életen át ad, akkor is, ha nem profi focista lesz a gyerekből” – fogalmaznak az OTP-nél. A bank mindig is fontosnak találta a társadalmi célokat, az értékteremtést – ezért áll éppen most, az őszi Nemzetek Ligája-meccssorozat idején a Bozsik mellé. És persze elhozza most a Másba kezdő 11 rendhagyó Forbes-listát.

DJ Marvin szerint a pályán mindenkiről kiderül, milyen ember: „Nem lehetsz egoista – ha az önzésed miatt bukja a csapat a gólt, nem csak az elvesztett lehetőség a büntetésed, hanem a csapat is leckéztetni fog.” Pető Péter újságíró, aki játékvezetőként az NB II-ig jutott, a síp mellett tanulta meg, „hogyan kell magabiztosnak lenni a legkiszolgáltatottabb, legmagányosabb helyzetekben is”. Kuthy Zsófia építőmérnök a pályáról hozta a kompromisszumkészséget: „Mérnökként is tudomásul kell vennem, hogy nem tudok mindent irányítani.” Marton András, az OTP bank deviza- és árupiaci kereskedési osztályvezetője is hasznosítja apályán tanultakt nap mint nap. „A munkámban, a gyorsan változó pénzügyi világban a csapatjátékra való képesség és alkalmazkodóképesség alap, amit a focinak köszönhetek.”

Befektetés a jövőbe

Az OTP számára a tömegsport támogatása nem csupán CSR-gesztus Mert ha a támogatás révén a Bozsikban felnő egy olyan generáció, amelynek tagjai döntésképesek, kitartóak és együttműködőek lesznek – legyen szó pénzügyi tudatosságról, vállalkozásról vagy egyszerűen a mindennapi kihívások kezeléséről –, akkor egészségesebb és boldogabb társadalomban élhetünk. Így ez a támogatás egy befektetés – a jövőbe.

Jelentkezés, információk a Bozsik-programról ›››› https://bozsikprogram.mlsz.hu/

The post Életre szóló útravaló – mit adhat a gyerekeknek a foci? appeared first on Forbes.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0