Másodszor tudtak megfigyelni két aszteroida ütközését egy csillag közelében, nem messze a Naprendszer határain túl, írja a Science Alert. Ez a csillag a Fomalhaut, amely mindössze 440 millió éves, 25 fényévnyire van a Földtől és még mindig egy, a keletkezéséből megmaradt törmelékkorong veszi körül.
Ez minden bizonnyal az első alkalom, hogy egy fénypontot a semmiből láttam felbukkanni egy exoplanetáris rendszerben
– jelentette ki Paul Kalas csillagász, a Berkeley Egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy a korábbi Hubble-felvételek között sem volt látható hasonló.
Érdekes rendszerről van szó
A Fomalhaut egyébként is egy rendkívül érdekes csillag, mivel 2004-ben egy fényes objektumot észleltek a pályáján, amit a 2012-es újbóli vizsgálatok ismét megerősítettek, a Formalhaut b-nek pedig nevet is adtak – ez lett a Dagon. A bolygó azonban a 2014-es vizsgálat idejére teljesen eltűnt. A csillagászok arra a következtetésre jutottak, hogy az objektum bizonyára soha nem is volt bolygó, hanem egy fényes, táguló porfelhő, amely két aszteroida ütközéséből származik.
2023-ban aztán ismét megnézte a csillagot a Hubble, és a kutatók meglepetésére egy fényfolt jelent meg a közelében, amely gyanúsan hasonlított Dagonra. Jason Wang csillagász és társai aztán megállapították, hogy minden bizonnyal egy másik objektumról van most szó, ezért elnevezték Fomalhaut cs2-nek, miközben a Dagont Fomalhaut cs1-re minősítették le.

A Hubble-észlelések, valamint a cs1 által mutatott változások megfigyelései alapján a kutatók kiszámították, hogy mindkét felhő valószínűleg hasonló méretű, kis testek ütközésének eredménye. Érdekes módon mindkettő a Fomalhaut-korong peremén, hasonló helyen keletkezett.
A korábbi elmélet szerint 100 ezer évente, vagy még ritkábban kellene történnie egy ütközésnek. Itt 20 év alatt kettőt láttunk
– mondta Kalas.
A legfrissebb, Science magazinban megjelent kutatás szerint 300 millió ilyen objektum kering a Fomalhaut rendszerben. A kutatók továbbra is a Hubble-t és a James Webb űrteleszkópot fogják használni a cs2 megfigyelésére, hogy lássák, hogyan fejlődik az elkövetkező években.
The post Elképesztően ritka ütközést örökítettek meg a világűrben first appeared on 24.hu.
