Az iparosodás idején a környezetbe jutó jelentős mennyiségű korom hatására a korábban világos színű fakéreg sötétté vált Nagy-Britanniában. Ennek köszönhetően a szürke pettyesaraszolók (Biston betularia) állományában a korábban domináns világos színváltozat helyét rövid idő alatt átvették a sötét színt viselő lepkék.

Ez azért alakult így, mert a világos fakérgen a világos lepke olvad bele a környezetébe, a kormos fakérgen a sötét lepke. Később, amikor a levegő a környezetvédelmi intézkedések hatására megtisztult, és nem vonta be már korom a növényeket, a lepke állománya visszaállt az eredeti, jórészt világos egyedekből állóra. Ezt az úgynevezett ipari melanizmus iskolapéldájaként emlegetik.

Új-Zélandon, az Otago Egyetem kutatói egy kissé eltérő, de szintén emberhez köthető eseménysorról számoltak be. A kutatásról a The Conversation hasábjain meséltek az új-zélandi szakemberek.

A szigetország erdeiben él egy olyan álkérész, az Austroperla cyrene, amelynek szervezetében cián termelődik ragadozói ellen. Ezt az állatka azzal jelzi is a rá vadászó madaraknak, hogy fekete testén sárgás mintát hordoz.

Él egy másik álkérész is, a Zelandoperla fenestrata, amelynek egyes, sötét színváltozatai a cianiddal védekező másik fajra hasonlítanak, így igyekeznek elkerülni saját ragadozóikat. Azonban itt lépett be a képbe az ember.

Új-Zélandon néhány évszázad alatt eltűnt az erdőségek jelentős része: míg korábban a szigetek 85 százalékán erdők álltak, a 19. század közepére 53 százalékra csökkent az erdők aránya, jelenleg kb. 30 százalékos.

A patakok, ahol ezek az álkérészek élnek, korábban erdei vízfolyások voltak, ám a fák kivágásával nyílt terepen csobognak ma már. A fák eltűnésével számtalan helyszínen eltűnt rengeteg madár, illetve a mérgező álkérészfaj képviselői is.

Míg korábban rengeteg utánzó álkérész is a mérgező fajra hasonlító, fekete alapon sárga mintás volt, azonban az erdők eltűnésével a mérgező faj és a ragadozók eltűnésével az ártalmatlan faj számára már nem volt értelme a mérgező utánzásának.

Valami olyasmi helyzetet képzeljünk itt el, mint ami a keresztneveknél zajlik: van egy divatos híresség, akinek a nevét sokan adják a kisgyereküknek, ám néhány év elteltével az illető kimegy a divatból, és többé már senki se akarja róla elnevezni a gyerekét.

A kutatók a vizsgálataikkal feltárták, hogy az erdők elvesztése mindenütt ugyanezzel az átalakulással járt Új-Zéland déli szigetén (ahol ezek az álkérészek élnek). A rovarok genetikai vizsgálata azt is feltárta, hogy egyetlen géntől függ az álkérész esetében, hogy fekete színt ölt-e magára.

Műálkérészekkel teszteket is végeztek: ha erdőkbe helyezték ki a csalirovart, a feketékre valóban nem csaptak le a madarak. Ez azt jelenti, hogy a ragadozók miatt volt értelme a fekete színváltozatnak, így a ragadozók eltűnésével valóban elveszett az értelme is.

A felfedezés azt is jelzi, hogy az élővilág részben képes lehet alkalmazkodni az ember által teremtett új körülményekhez. Kérdés azonban, hogy ha például visszatelepítik az erdőket, vajon újra megjelennek-e az utánzó színváltozatú álkérészek, vagy mindegyik barna marad majd.

The post Emberi hatásra változott meg egy rovar színe first appeared on National Geographic.