



5 fotó
Érdekes képet adnak az avar kori (6-9. század) temetőkben talált sírok maradványai a korabeliek erőszakos haláláról, betegségeiről és mindennapi egészségügyi problémáiról – olvasható a Kecskeméti Katona József Múzeum közleményében. Az utóbbi években előkerült leleteket most időszaki kiállításon mutatják be a Cifrapalotában.
A Kelebiánál feltárt temető egyik legkülönlegesebb lelete egy 40-45 éves férfi koponyája, melyen egy éles tárggyal – feltehetően egy karddal – mért halálos csapás nyomait találták. A fegyver kettészelte a homlokcsontot, a sérülés szinte biztosan azonnali halált okozott. Egy másik, 19-22 év körüli férfi esetében lefejezés nyomaira bukkantak, gerincoszlopán egy határozott vágás szelte ketté a nyakcsigolyát és a gerincvelőt.
A korabeliek nemcsak erőszakos halállal, hanem gyógyíthatatlan betegségekkel is küzdöttek. A kecskeméti és hajósi temetőkben előkerült női csontvázakon például tuberkulózis egyértelmű nyomait észlelték. A gyulladásos gócok kimarták a csigolyák belsejét, összeroppantották a gerincoszlopot, ami végül a beteg életébe kerülhetett. A TBC mellett leprára jellemző nyomokat is azonosítottak: egy 45-50 éves nő arcán az orrüreg környékén jelentős gyulladás lépett fel, az orrüreg egy része szinte teljesen felszívódott.
A betegségeken kívül a mindennapi élet nyomai is megjelennek a csontokon, a fogazatokon. Általánosnak számított például a rossz szájhigiénia, gyakori volt a fogkő, a szuvasodás, sőt, a fogak elvesztése is.
A kelebiai temető egyik sírjában például egy 50 év körüli személyre bukkantak, aki teljes fogazatát elveszítette. Emellett a fogak „eszközként” való használata is gyakori lehetett, ezt bizonyítják az elülső fogakon látható V alakú barázdák, melyeket valószínűleg szerszámok, zsinegek vagy tűk okozhattak.
Az izgalmas és sokszor megrázó felfedezéseket most először a nagyközönség is megtekintheti Kecskeméten.
Az Egy eltűnt nép nyomában. Az avarok élete a Duna–Tisza közén című kiállítás a Duna–Tisza közén élő avarok 6-9. századi történetét és mindennapjait mutatja be a legújabb kutatási eredmények és régészeti felfedezések tükrében. A tárlat külön figyelmet szentel a legújabb antropológiai és genetikai vizsgálatoknak is, melyek betekintést nyújtanak az avar kori emberek eredetébe, életvitelébe, családi kapcsolataiba és betegségeibe.
The post Erőszakról és betegségekről árulkodnak a magyarországi avar leletek first appeared on National Geographic.