Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást

Egy, a vonaldíszes kerámia kultúrájához köthető erődített települést tártak fel a közép-németországi Eilslebenben – számol be a Heritage Daily. Az újkőkori, európai kultúra i. e. 5500 és 4500 között létezett, fő jellegzetessége pedig az agyagedények egyedi díszítési módja volt.

Az eilslebeni lelőhelyet az 1920-as években fedezték fel, azóta kiderült, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb neolitikus települése fekszik erre. Az 1974 és 1989 között végzett ásatások ősi lakóhelyek maradványait, számos sírt és valószínűleg rituális ember- és állatáldozatokra használt gödröket tártak fel.

A települési fázis két időszakra osztható, az elsőhöz észak-déli irányú lakóházak, valamint egy akár 3 méter széles védőárok tartozik. A későbbi szakaszban bástyával, palánkkal, árokkal erősítették meg a területet, és további szerkezeti átalakításokat is bevezettek.

A Szász-Anhalt Tartományi Örökségvédelmi és Régészeti Hivatal munkatársai a közelmúltban egy 200 négyzetméteres területen végeztek üledékelemzést, valamint mikromorfológiai és fitolitvizsgálatokat. Az adatokból következtetni tudnak a lelőhely kialakulására, valamint a tágabb területen zajló tevékenységekre.

Az ásatások során további leleteket, köztük kerámiatöredékeket, kőeszközöket, illetve csont- és agancstárgyakat is megtaláltak. A csapat úgy véli, hogy a leletanyag mélyebb betekintést nyújt a régió legkorábbi, mezőgazdálkodással foglalkozó embereinek és a vadászó-gyűjtögető közösségek közötti kölcsönhatásokba.

The post Európa egyik legnagyobb őskori településén végeztek feltárást first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed