A könyv egyszerre szól egy történelmi korszak politikai viszonyainak és azok társadalmi leképeződésének bemutatásáról, illetve a főszereplő személyes tapasztalásairól emberi kapcsolatok és az azokban megtapasztalt szenzualitás terén. A két vonal egyenrangúan képezi a könyv fókuszát, vagy az utóbbi inkább eszköz arra, hogy berántsa az olvasót, és aztán bemutassa egy korszak politikai klímáját?

Ez is nagyon-nagyon bonyolult kérdés, megpróbálom röviden. Miért volt politikum a szexualitásnak ilyetén ábrázolásában? Azért, mert ez a terület – a szexualitás és annak különböző problémás, tiltott vagy elhallgatott formáinak megélése, illetve az erről való beszéd – bizonyos értelemben politikai lázadás volt. Nem azt mondom, hogy valaki a vonzódásaival szemben csak azért kipróbált valamit, mert most lázad, de kétségkívül a magánéletben is mélységesen benne volt a politikum.

Hogyha az ember valamit csinált, azért följelenthették, felelősségre vonhatták vagy megzsarolhatták. Tehát ilyen formában mondjuk a szexuális azonosság vállalása nyílt szembeállás, egyben politikai megmozdulás is volt.

Ilyenformán ez megint olyan dolog, ami ma utánozhatatlan, vagy ez a hatása ma nincs meg. Kétségkívül nincsen. Nagyjából mindenki azt csinál, amit akar. Volt tehát egy olyan hatása, hogy ja, erről lehet beszélni. A másik pedig, hogy nagyon úgy éreztük, hogy ez egy politikai tett volt.

Sebestyén László

Tehát a kettő nem párhuzamosan halad, hanem mélyen összefonódott.

Nagyon mélyen összefonódott. Ugyanakkor persze a szexualitás, a különböző szerkezetű kapcsolatok megélése kétségkívül metafora is volt, metaforája az általános emberi kapcsolatoknak. Ez nyilván benne volt, de sokkal bonyolultabb. Szerintem ez adja azt a totalitásérzést nekünk, amikor ezt a könyvet elolvassuk, hogy mindenről szól. Hogy ebben nem lehet semmit semmitől szétválasztani.

Tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy nagyon sokféle szituáció benne van. Ez persze irodalmilag a legizgalmasabb, és ennek a szerkezettel kapcsolatban is vannak hatásai. A hármasok, a kapcsolati hármasok, azoknak szinte minden lehetséges formája. Két férfi, egy nő; két nő, egy férfi satöbbi, satöbbi. Ennek megvolt ugye a bomlasztó, társadalombomlasztó, a prüdériát vagy az előírásokat bomlasztó politikai vonzata.

A másik pedig a metafora. Az emberi kapcsolatoknak, a hármasoknak a megragadása. Ennyit elmondhatok: egy levelében, azt hiszem, az első levelében, amit kaptam Nádastól, írja, hogy miért is vannak ezek a hármasok.

Az egy önmagába zárt. A kettő kevés. A három már belső mobilitással, belső viszonyulásokkal, intenzitással rendelkezik. A négy, az már sok.

És miben változott meg a te mai értelmezésed az akkori olvasatodhoz képest?

Egyrészt mivel tanítottam, nagyon sokat tanultam a hallgatóimtól. Tudnivaló, hogy az ember rengeteget tanul a jó hallgatóktól, akik el is merik mondani, amit gondolnak. Számos dologra ők jönnek rá. Most, negyven év után – vagyis ezekben az években, amikor egyre intenzívebben foglalkozom ezzel a művel – elsősorban az írói technika az, ami megragad.

Amit akkor nem is mindig értettem, ma már részben értem. Tehát ami fölidéződik fiatalkorom olvasatából, amire nagyon jól emlékszem, az a rémület vagy a csodálkozás. De nekem most az írói teljesítmény az, ami rendkívül megragadó. Ez a beszívó hatás, hogy mitől van az, hogy többedik, sokadik elolvasás után is úgy olvasom, mintha nem olvastam volna belőle soha semmit. Valami egészen különleges technika. Nekem most ez a leghangsúlyosabb.

Nádas nagyon sokszor, de nagyon sokszor nyilatkozott és írt arról, hogy az ő fő elképzelése az volt (és ez benne van a Hazatérés című esszéjében is), hogy zenét ír. Ezt komolyan lehet venni. Ezt nem csak úgy mondta. És én komolyan vettem. Nézzük úgy, hogy ez zene. Mi van, ha egyszer komolyan vesszük a szerzőt? És kiderült, hogy tényleg zene.

Mit gondolsz, miben változott egy mai gyerek vagy egy fiatal felnőtt élményanyaga azokéhoz képest, akik a 20. század második felében nőttek fel? Itt nem csak a politikai viszonyokra gondolok. Nádas egyszer használja ezt a kifejezést – bennem nagyon megragadt –, hogy „a létezés puszta érzete”. Ahogy olvastam a könyvet, azt éreztem, hogy mintegy mikroszkóp alá helyezve az emberi létezést, írja le annak a legapróbb folyamatait. És akkor azt ismertem fel, hogy ma sokkal tompábban, érzékietlenebbül tapasztaljuk a körülöttünk lévő világot. Ez a kiélezettség a kor sajátja is volt, vagy csupán magából Nádasból fakadt?

Ne várd azt, hogy most a fiatalokat csepüljem. Inkább sajnálom őket. Itt vagyunk száz méterre a Rákóczi úttól. A te korodban, amikor egyetemre jártam, a Rákóczi útnak szinte az összes háza szürke volt, sok helyen, emlékszem, még golyónyomok voltak. A belső utcákban meg pláne. A kirakatok, hát körberöhögnétek, hogy hogy néztek ki akkor. Hogyha megjelent egy színes valami, akkor odanéztünk rá. Tehát ha ebben a szürkeségben, ebben a nyomottságban bármi szépség megjelent, sokkal nagyobb értéke volt.

De ott vannak a hírek is. Hogy mit kell tenned egy-egy információért. Ha elkezdtem olvasni a Nádas-könyvet, és kíváncsi voltam arra, hogy ezek valós személyek-, valós helyszínek-e, akkor ezt nem tudhattam. Nem is volt segédanyag hozzá. Hol nézzek utána? Berlini ismerőst kérdezzek? Igen, ez nagyon fontos dolog volt, hogy valós helyszíneket ír-e le. Összehasonlítható-e a valósággal, vagy képzetes az egész?

Itt van egy nagyon fontos pont, hogy a te generációdban megvan-e az a tudásvágy, hogyha látok valamit, utánanézek, hiszen ez egy pillanat alatt lehetséges. Lehet viszont, hogy a fantáziát és az érdeklődést meg gyilkolja. Mert énnekem akkor el kellett képzelnem ezt a világot. Ma rákeresel a Google Mapsen, és máris látod, mondjuk, a Steffelbauer utcai házat, amellyel a mű kezdődik. Nos, ez a kérdés, hogy amikor most minden kereshető, ez gyilkolja vagy árnyalja a fantáziát? Erre nem tudom a választ. Nektek kell megtalálnotok, és kétségtelen, hogy amivel gazdagabbak lesztek, azzal részben szegényebbek is.

Említetted, hogy fű alatt adtátok kézről kézre a könyveket. Hozzájárult ennek és az ilyen jellegű műveknek a megjelenése a rendszer lazulásához, vagy a rendszer lazulása tette lehetővé megjelenésüket?

Egy kicsit lazult ekkor a rendszer, de egyértelműen csoda volt, amikor tényleg szétesett. Négy évvel korábban még gondolni sem tudtam rá.

Volt további bomlasztó hatásuk, vagy ekkora jelentőséggel nem bírtak?

Hogy közvetlen politikai hatásuk volt, azt túlzás lenne mondani, ezt még egy ilyen nagy műről sem gondolhatjuk. Bizonyos előkészítések azért már voltak, de 56-ról így még nem írtak például. Ugyanakkor az Európa Kiadó Modern Könyvtár sorozata a másfajta erkölcsi gondolkodásnak jelentős beszűrődését okozta. A kérdés nagyon jó, de nem lehet eldönteni, hogy ez a bomlasztás eszköze volt-e. Volt, akinek ez kétségkívül a lazulást jelentette.

Másrészt én először például provokációnak gondoltam, hogy utána majd rosszabb jön. Mert volt egy-két ilyen dolog: 68 előtt bizonyos enyhülések, új gazdasági mechanizmusok stb., majd azt követően brutális dolgok.

Vagy a saját életemben is akár: 72-ben fölvételiztem a bölcsészkarra, és először elutasítottak. Az én történetem majdnem ugyanaz, mint Krisztián története a regényben. Engem valóban a miniszter vett föl az egyetemre a rendszer ellenében. 72-ben bekeményítés volt, és attól féltünk – akár Nádas olvasásakor is –, hogy most tesztelik azt, hogy ráugrunk-e ezekre a témákra, és utána jön egy durvább visszahatás. Ez akkoriban nagyon is előfordult, mert a pártban különböző frakciók voltak, hol az egyik, hol a másik volt domináns, amikor hatalomra került.

Abban, hogy ez a könyv megjelenhetett, úgy tűnik, komoly szerepe volt a Szépirodalmi Kiadó igazgatójának. Benne megbízott valamilyen szinten a pártvezetés is. Tehát úgy gondolta, hogy na, publikáljuk, most majd elmondhatjuk, hogy engedtünk valamit.

Sebestyén László

Mi a mű legfőbb aktualitása ma, negyven évvel a megjelenése után? Miért releváns a mostani olvasónak?

Minden nemzedéknek lényegében ugyanazzal kell szembenéznie, hisz az ember nem változik. Magát föl kell fedeznie. Ebben kétségkívül nagyon hasonlóak vagyunk a különböző tapasztalatok ellenére. Ez a mű pedig nem távolít el magától. Tehát nem posztmodern mű, nagyon hangsúlyozom, nem távolít, hogy jaj, nehogy azonosuljál vele. Nem! Ez a mű úgy van megcsinálva, kiszámítottan, ravaszul, hogy beszívja az embert. Engem is, aki számtalanszor olvastam újra, megint beszív.

Ezt, az önismereti munkát mindenkinek el kell végeznie magán. És ebben Nádas is, meg Thomas Mann, meg a világirodalomnak az összes nagy művei kétségkívül nagyon sokat segítenek.

Hogy valaki nem így, hanem más módon teszi, az nem baj. Ha elgondolom, például, az én dédszüleim nem olvastak Thomas Mannt, egyszerű parasztemberek voltak. Mégis, nálam akár sokkal magasabb szintű önismerettel bírtak. Mást olvastak. A természetet, Bibliát, sok más mindent, és nagy tapasztalat volt bennük.

Azon túl pedig nagyon fontos, hogy meg akarjátok ismerni ma is, hogy mit gondolt az édesapád vagy a nagyapád; tehát, hogy mi volt a mi élményünk? Megérteni, hogy hogyan gondolkodunk, miért vannak azok a furcsaságok a tiétekhez képest. Merthogy akkor ismertük meg magunkat. Például ezen a művön ismertük meg magunkat. Ebben ennek a negyven évnek sok tapasztalata nagyon-nagyon megvan. Ezek a mai világ közvetlen előzményei.

Én magam azt gondoltam, hogy az egész életemet a szocializmusban fogom leélni. Hogy ez lesz örökké, ebben kell valamiképpen életet kialakítani. Ahogy Berlinben is az 50-es években ott élők megpróbálnak életet kialakítani. Ez az egyik nagyon fontos tapasztalat, hogy mennyire sikerült nekünk akkor normális embereknek maradni, vagy lenni, vagy azokká válni. Szóval ennek a megismerésében, de totalitásában újra mondom, minden benne van lényegében. Minden fontos benne van.

Ezek a nagy művek…, és hát botránkozzon meg, aki akar, én azt mondom, hogy ez a magyar irodalom legnagyobb műve. Arany Toldi-trilógiáján kívül.

Mit mondhatsz el az ősszel megjelenő új kiadásról?

Annyit, amennyit Nádas Péter Facebook-bejegyzése, hogy a 40. évfordulóra egy díszkiadás jelenik meg. Remélhetőleg nagyon hamarosan meg fog jelenni az ár, és az, hogy mi lesz ebben a díszkiadásban, de erről még nem beszélhetek. Ennyi van, és az, hogy erről mondhatok egyáltalán valamit, az azért van, mert közreműködöm a dologban. Hogy milyen szinten és hogyan, ez maradjon egyelőre titok. Megmondom őszintén, majd kibújik belőlem.