Ez a tészta egy álom. Annyira könnyű vele dolgozni, hogy az elképesztő. A gyúrása valószerűtlenül gyorsan megvan, a végeredmény pedig egy olyan vaj puha, könnyen nyújtható tészta, ami nem ragad, írta a Rupáner-konyha.
100-150 darab mézeskalács lesz belőle, attól függően, hogy mekkora formákat használunk. A mérce 2,5 dl-es bögre.
- 8 bögre finomliszt (pont 1 kg)
- két – két és fél bögre porcukor (20-25 dkg)
- 3 teáskanál szódabikarbóna
- 1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék (vagy fahéj és szegfűszeg keveréke fele-fel arányban)
- 30 dkg margarin vagy vaj (én margarint is használtam már hozzá, azzal is puha maradt)
- 1 bögre méz (2,5 dl)
- 3 tojás
- A lisztet, a porcukrot, a fűszert és a szódabikarbónát egy nagy tálban összekeverjük.
- Ezután hozzáadjuk az enyhén megolvasztott margarint. Nálam ez úgy nézett ki, hogy mikróban egy picit megpörgettem a a felkockázott margarint, és kivettem, mikor éppen hogy elkezdett megolvadni. A méz és a tojások szintúgy mehetnek a tetejére.
- Ekkor fogunk egy villát, és az egészet átkavarjuk. Én addig kevertem, míg úgy nagyjából összekeveredett a liszt a ragacsos anyagokkal. Ez egy percemet vette igénybe legfeljebb.
- Ekkor kézzel egynemű tésztává gyúrtam, majd három egyenlő részre osztottam. (Ha nagyon ragadna a tészta, akkor adjatok még hozzá lisztet, lágy legyen a tészta, de ne ragacsos!)
- Ezután az első adag tésztát jól lisztezett deszkán kinyújtottam kb. egy centi vastagra (lehet kevesebb is, de így olyan pufik lesznek), majd tetszőleges formákat szaggatunk süteménykiszúróval a tésztából.
- Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket, és 180 fokra előmelegített sütőben (alul-felül sütés), pontosan hét percig sütjük őket. Hét legfeljebb tíz perc, ha nyers, de semmiképpen sem több! Ne kapjon színt az alja semmiképp, inkább többször vegyük ki próbára, még nyersnek tűnik, mikor kivesszük, de nem az, egy-két perc, és megszilárdul.
Mint arról hírt adtunk, kiderült, milyen étel nélkül nincs karácsony a magyaroknál, valamint megosztottuk a mézeskalács különleges történetét is.
The post Ez a tészta egy álom: ebből pillanatok alatt elkészül a bögrés mézeskalács first appeared on Sokszínű vidék.
Visited 1 times, 1 visit(s) today
