Ezért nyitották meg a Sió-zsilipet a Balaton alacsony vízállásánál

A nagy meleg miatt rövid időre megnyitották a siófoki vízleeresztő zsilipet, ami sokakban felvethette a kérdést, hogy a Balaton vizének leeresztését kezdték-e meg. Erről nincs szó: a művelet kizárólag a Sió-csatorna belterületi szakaszának vízminőségét javítja, miközben a tó vízkészletét is igyekeznek a lehető legnagyobb mértékben megóvni – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Facebook-oldalán.

A hőség rontja a víz minőségét

A Sió-csatorna két kilométer hosszú siófoki belterületi szakaszán tározott víz a tartós kánikulában könnyen felmelegszik. Ilyenkor a víz elszíneződhet, kellemetlen szagúvá válhat, ezért minden nyáron szükségessé válik a víz cseréje. Ez az üzemeltetés szokásos része, nem rendkívüli beavatkozás. A víz frissítéséhez a Balatonból pótolják az elhasznált vizet.

Kevesebb vizet használnak fel, mint korábban

A Balaton vízkészletének védelme érdekében ezúttal a korábbi hasonló vízcseréknél lényegesen takarékosabban járnak el. A mostani művelethez felhasznált vízmennyiség az eddigi hasonló visszapótlásoknak körülbelül a felét teszi ki. Ehhez a vízleeresztő zsilipet csak rövid időre és kis mértékben nyitják meg.

A vízcsere során összesen 150 ezer köbméter vizet használnak fel, ami a Balaton vízmércéjén mindössze 0,25 tómilliméternek felel meg.

Ez a mennyiség a tó vízszintjét gyakorlatilag nem befolyásolja. Összehasonlításként: egy melegebb nyári napon a Balaton párolgás miatt akár egy centimétert is veszíthet a vízállásából.

Éppen ezért a szakemberek hangsúlyozzák, hogy a mostani beavatkozás nem tekinthető balatoni vízeresztésnek, hanem kizárólag a Sió-csatorna siófoki belterületi szakaszának vízminőségét javító, tervezett vízcsere.

Megírtuk, hogy korábban tiltakoztak a balatoni önkormányzatok a vízleeresztés ellen és beszámoltunk róla, hogyan néz ki az átépített Sió-zsilip.

Kapcsolódó

The post Ezért nyitották meg a Sió-zsilipet a Balaton alacsony vízállásánál first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0