Ezt kell tudni a balatoni kompok őszi menetrendjéről

A Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. honlapján közölt adatok szerint az első kompok indulási ideje nem változott: Szántódról 7 órakor, Tihanyrévből 7.15-kor indul az első járat. Az eddigi menetrendhez képest pár, korábban közlekedő esti járat elmarad, így az utolsó járatok Szántód felől 19 órakor, Tihanyrévből 19.15-kor indulnak.

November elsejéig minden nap félóránként kelnek át a kompok. Ezt követően, a téli menetrend szerint hétközben már csak óránként, míg hétvégeken, valamint ünnepnapokon továbbra is félóránként indulnak a járatok. Nagy forgalom esetén a menetrend alkalmazkodik az igényekhez. A menetidő 8 perc.

A közelmúltban megkezdődött a balatoni kompkikötők 6 milliárd forintból 2027 végére megvalósuló komplex fejlesztése, amely a társaság korábbi közlése szerint nem befolyásolja a kompközlekedést.

Míg a komp egész évben üzemel, az idei menetrendi hajózási szezon október 25-én zárul. Ezt követően is lesznek eseményekhez igazodó programhajók, október 31-én például a Bahart honlapján közölt információk szerint egy-egy Halloween-hajó indul Siófokról és Balatonfüredről. (MTI)

Bemutattuk azt is, hogy kompon érkezett a markoló az illegális horgászház bontásához a Tisza-tavon. És kotrógéppel mélyítik a Dunát, hogy közlekedhessen a komp.

Kapcsolódó
Bokáig érő vízben sétáltak a gyerekek a komphoz a Tiszán
A komp nem tudta átszelni a folyót egy előbukkanó homokpad miatt.

The post Ezt kell tudni a balatoni kompok őszi menetrendjéről first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0