Feltűnt a vadonban egy korábban kihalt állatfaj

Újra szabadon repülhetnek egy olyan madárfaj példányai, amely korábban teljesen eltűnt a vadonból. A hawaii hollót (Corvus hawaiiensis) több mint 20 éve, 2002-ben nyilvánítottak vadon kihaltnak, a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján most is így szerepelnek.

Idén novemberben azonban feltűntek Maui erdeiben, miután öt példányt szabadon engedtek a természetvédők. Bár a faj a Nagy Szigeten őshonos, a szakértők úgy döntöttek, inkább egy másik szigetre telepítik be, mivel eredeti élőhelyükön már nem képesek fennmaradni.

Ezt bizonyítja, hogy 2016 és 2020 között harminc egyedet engedtek ott szabadon, ám a projektnek hamar véget kellett vetni, mivel az állomány gyors csökkenésnek indult. A megmaradt példányokat befogták és ismét emberi gondozásba helyezték.

A mostani öt egyed szabadon engedését hosszú évek élőkészületei előzték meg, amelyben számos természetvédelmi szervezet, állatkert és egyetem is részt vett. A két nőstény és három hím hónapokat töltött együtt elengedésük előtt, hogy szoros kapcsolatot alakíthassanak ki egymással. Ez idő alatt a szakértők azt is felmérték, hogy mennyire hatékonyan képesek táplálékot szerezni és elmenekülni a ragadozók elől.

Az ʻalalāként is ismert hawaii hollót kifejezetten intelligens és megnyerő madárként szokták leírni.

Azon kevés állatok közé tartozik, amelyek képesek az eszközhasználatra, ugyanis olykor botokkal nyúlnak be a fák nehezen hozzáférhető zugaiba élelem után kutatva.

A hawaii őslakosok szent állatként tisztelik, tollaival gyakran ruháikat díszítik.

A fajt az élőhelyeik eltűnése és az idegenhonos állatok behurcolta betegségek mellett a ragadozók sodorták a kihalás szélére. Leginkább a macskák és az őshonos hawaii ölyv (Buteo solitarius) vadássza, utóbbi azonban nincs jelen Maui szigetén, ezért is választottak ezt a helyet a mostani elengedéshez.

A megfigyelések szerint az öt szabadon bocsátott példány egyelőre jól érzi magát a szigeten, élelmet gyűjtögetnek, felfedezik az ismeretlen helyszínt. Mindeközben több mint 100 hawaii holló várja fogságban, hogy egy nap ők is visszatérhessenek a vadonba.

The post Feltűnt a vadonban egy korábban kihalt állatfaj first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed