Fiatal tengeri óriást mosott partra a tenger

Halott bálnát most partra a tenger Angliában – írja a BBC. A vízi emlős tetemét augusztus 26-án, este fedezték fel egy Braystones nevű faluban.

A parti őrség szerint az állat körülbelül 3,5 méter hosszú, feltehetőleg egy fiatal csukabálna vagy barázdásbálna lehetett.

Megjegyezték ugyanakkor, hogy szakértő még látta a testet, így arra várni kell, hogy pontosan megtudjuk mennyi idős volt, és milyen fajhoz tartozott.

Sarah Neill tengerbiológus szerint az ilyen esetek nem számítanak ritkaságnak az ország ezen részén, gyakran kapnak bejelentést élő és elpusztult tengeri emlősökről egyaránt. Neill azt is elárulta, mi vezethet egy ilyen állat partra sodródásához: mint mondja, egészséges állatok esetében ez legtöbbször navigációs hibák vagy víz alatti zajok miatt következik be, az egészségtelenek pedig sérülések, alultápláltság, betegség, esetleg idős kor miatt kerülhetnek szárazföldre.

Azt is hozzátette, hogy a képek alapján a braystonesi példány a bomlás eléggé előrehaladott állapotában volt már, de egy boncolás ettől függetlenül sok mindent elárulhat róla.

Kapcsolódó
Videó: hatalmas vízi emlős sodródott egy amerikai szigetre
Egyelőre nem tudni, mi okozhatta az állat pusztulását.

The post Fiatal tengeri óriást mosott partra a tenger first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed