Fodor Zsóka: Egy társ hiányzik az életemből – nem udvarló, inkább egy olyan férfi barát, aki megóv a tévedéseimtől vagy a butaságaimtól

Fodor Zsóka nemrég a Sorry! magazinnak adott interjút, melyben arról is beszélt, hogy szakmai sikerekből nincs hiány az életében, egy társra viszont vágyna.

Aminek igazán örülnék, az nem a szakmai siker, az szerencsére van. Egy társ hiányzik az életemből – de nem udvarlóra vagy élettársra gondolok, sokkal inkább egy olyan férfi barátra, aki megóvna a tévedéseimtől vagy a butaságaimtól. Ha az ember egyedül él, sok hibát elkövet

idézte a Metropol a 82 éves színésznőt, aki hosszú idő után most először tölti pihenéssel a nyár jelentős részét.

Egyik szemem sír, míg a másik nevet. Ilyen hosszú szünetem nem volt, amióta elvégeztem a főiskolát. Még a Barátok közt forgatásai alatt is csak egy hónap nyári szünidőm volt. Idén nyáron mindössze néhány előadásom van, a vidám prózát ugyanis sajnos nagyon kevés helyen igénylik. Ha táncdal-, operett- vagy magyarnóta-énekes lennék, most tele lenne a naptáram. Szóval jelenleg hosszúra nyúló vakáción vagyok, de nem biztos, hogy baj, ha pihenek egy kicsit. A barátaim is azon a véleményen vannak, hogy jót tesz nekem egy kis szünet. Egyelőre szokom ezt a láblógatós időszakot.

Mint mondja, az üresjárat alatt az egészségére is nagy figyelmet fordított: bepótolt minden vizsgálatot, amire az elmúlt hónapok alatt nem jutott ideje.

Végiglátogattam az orvosaimat: elmentem laborra, megnézettem a szívemet, a gerincemet, jártam reumatológián. Rengeteg vizsgálaton vagyok túl, és kijelenthetem: egészséges vagyok, mint a makk. Jutott időm arra is, hogy tízalkalmas gerincmasszázst vegyek – ami rendkívül egészséges, pláne az én koromban. Szeptembertől pedig ismét újult erővel térek majd vissza a színpadra

– tette hozzá.

A színésznőről legutóbb tavasszal írtunk, amikor volt párjairól mesélt egy interjúban.

Kapcsolódó
Fodor Zsóka a korábbi párjairól: Én valahogy vonzom a piásokat
Kétszer házasodott, második férjével annak alkoholizmusa miatt váltak el.

The post Fodor Zsóka: Egy társ hiányzik az életemből – nem udvarló, inkább egy olyan férfi barát, aki megóv a tévedéseimtől vagy a butaságaimtól first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed