A késő jura időszak (150 millió éve) meghatározó állatai, ökoszisztémájának alapvető formálói voltak a szauropodák, amelyek fogait vizsgálta meg a Leibniz Intézet Biodiverzitás-változás elemző részlege nemrégiben. A Nature Ecology & Evolution folyóiratban közzé tett tanulmányban a fogak felszínén látható, mikroszkopikus kopásnyomok rendkívül részletes elemzését mutatták be. E nyomok nemcsak arról meséltek, hogy mit is evett a szauropoda, hanem azt is elmondták, merrefelé jártak, miként versengtek egymással, és miféle élőhelyeken laktak.
A kutatók egy amerikai, egy portugál és egy tanzániai lelőhely szauropoda ősmaradványait – összesen 39 egyed fogait – elemezték Mindegyik helyen ugyanolyan csoportokba sorolható állatok éltek, ám eltért a lelőhelyek egykori klímája, és az, hogy e csoportok képviselői mennyire voltak gyakoriak. A fogak olyan részleteit tudták megvizsgálni, amelyek a méter csupán egymilliomod része nagyságúak.
Különös különbségekre derült fény: a Flagellicaudata csoport – ahová a Diplodocus-féléket magában foglaló hosszú farkú dinók tartoztak – tagjai körében az egyes régiók egykori lakói között meglepően nagy eltéréseket találtak. Ez pedig arra utal, hogy ezek az állatok sokféle táplálékhoz hozzáfértek és mindenfélét megettek, amihez hozzájutottak, generalista táplálkozásúak voltak.
Ezzel szemben a Camarasaurus, akár portugál, akár amerikai lelőhelyről került elő, egymáshoz nagyon hasonló kopásnyomokkal rendelkezett. Ez arra utal, hogy ugyanolyan növényeket fogyasztottak, élőhelytől függetlenül, és nagy valószínűséggel egész évben e táplálékot kereshették.
„Ebben a korszakban mind Portugália, mind az USA egykori területén erős évszakosság jellemezte a klímát, így az egyes növények nem voltak egész évben elérhetők” – magyarázta Emanuel Tschopp, a kutatás résztvevője. „A Camarasaurusok egyforma fogkopásuk alapján valószínűleg vándorolhattak, hogy ugyanazt az élelemforrást elérhessék.”
A tanzániai Titanosaurus-félék élete más lehetett, fogaik sokkal intenzívebb és komplexebb kopásnyomokat mutattak. A kutatók ezt is a környezet sajátosságaihoz kötötték, a lelőhely egykori trópusi-félszáraz régió volt. Közel volt ahhoz a sivatagos övezethez, ahonnan nagy valószínűséggel sűrűn fordultak elő porviharok, gyakran hordott a szél kvarcszemcséket (homokot) az állatok által fogyasztott növényzetre.
Igen valószínű, hogy az ekképp szennyezett élelem miatt képződtek fogaikon a mélyen bevájt nyomok. A tanzániai lelőhelyen a fogak eleve kopottabbak voltak, mint a másik két helyszínen, az ok pedig az éghajlatban rejlik.
Mindezek azt is jelentik, hogy a fogak kopásnyomaiból az egykori éghajlati és ősföldrajzi környezetre is lehetett következtetni. Arról mesélnek e mikroszkopikus barázdák, hogy miként alkalmazkodtak az óriási növényevők a környezetükhöz, arról is, hogy vándoroltak, és arról, hogy mindezekkel elkerülték az egymás közti versengést. Az amerikai lelőhelyen tapasztalt rendkívüli fajgazdagság is ennek a bizonyítéka – ha nagy lett volna a versengés, nem éltek volna meg e fajok egymás mellett ugyanott.
A kutatók a későbbiek során azt is szeretnék majd megvizsgálni, hogy a fiatal és az idős állatok fogkopása mennyire lehetett eltérő. A kutatók számos további állatot fognak megvizsgálni, és hála az egyre javuló vizsgálati módszereknek, egyre jobbak is a lehetőségeik.
The post Fogvizsgálat tárta fel a szauropodák étrendjét és szokásait first appeared on National Geographic.
