Fontos mérföldkőhöz ér a HarmonyOS Next jövőre

Fontos mérföldkőhöz ér a HarmonyOS Next jövőre, minden új Huawei eszköz Next rendszerrel érkezik 2025-ben, egyelőre Kínában.

A nemrég bemutatott Mate 70 széria még az Android alapú HarmonyOS rendszerrel startolt, ez azonban jövő évben megváltozik, erről számolt be a gyártó vezérigazgatója, Richard Yu.

A South China Morning Post több elemzővel is konzultált, akik egyetértettek abban, hogy a Huawei legnagyobb kihívása az alkalmazások elérhetősége. Rich Bishop, az AppInChina vezérigazgatója elmondta, hogy nehéz rávenni a nemzetközi fejlesztőket arra, hogy a kínai piacra fejlesszenek alkalmazásokat, mivel ez várhatóan kevés bevételt eredményezne számukra.

Ha már csak egy népszerű alkalmazás adódik, ami nem érhető el a platformon, ez eltántoríthatja a fogyasztókat a Next rendszerű eszközök megvásárlásától – mondta az AppInChina vezérigazgatója.

Az SCMP jelentése alapján Kínában 17%-os piaci részesedése van a HarmonyOS-nek, ami megelőzi az iOS 16%-át, a vezető szoftver ugyanakkor továbbra is az Android 68%-kal. Globálisan a HarmonyOS-nek 4%-os részesedése van, míg az Androidnak 80%, az iOS-nek 16% a részesedése.

Ezek alapján még időbe telhet, mire a HarmonyOS Next készülékek globálisan is elérhetővé válnak. Az SCMP rámutatott, hogy a gyártónak már vannak nemzetközi partnerei, például a Grab vagy az Emirates, a Huawei pedig bizakodva várja a további partnerek csatlakozását.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed