Úgy tűnik, véget érhet a cigaretta egyeduralma Magyarországon: egy friss kutatás* szerint négy év alatt közel 20 százalékkal csökkent azok aránya, akik elsődlegesen hagyományos cigarettát használnak. Eközben egyre többen fordulnak a füst nélküli alternatívák felé, mint például a hevítéses technológiák, az e-cigaretták vagy a nikotinpárnák. A felmérés szerint ma már a felnőtt nikotinfogyasztók közel harmada ezeket a megoldásokat választja a mindennapokban.

Miért választanak sokan füst nélküli alternatívát?
Az egyetlen kockázatmentes megoldás természetesen, ha semmilyen dohányipari terméket nem fogyasztunk. Ha egy felnőtt dohányos mégsem tud, vagy nem akar leszokni teljesen, akkor gyakran választ inkább füst nélküli megoldást, mint a hevítéses technológia vagy a nikotinpárna. Ezek használatával ugyanis kevesebb káros anyagot juttathat a szervezetébe, mint a cigarettával, mivel az égés során több ezer toxikus anyag keletkezik. Ugyanakkor ezek a technológiák sem kockázatmentesek, tartalmaznak például nikotint, amely erősen függőséget okozó anyag, és egyéb ártalmas hatásai is vannak.
Búcsú a füsttől
A kutatásban résztvevők szerint az új megoldások elterjedésének egyik jelentős oka, hogy nincs füstszaguk, kevésbé zavarják a környezetüket, és sokkal diszkrétebbek, mint egy cigaretta. A dohánymentes nikotinpárna esetében például belélegzés sincs, mert a felső ajak és az íny közé helyezett kis párnából a szájnyálkahártyán keresztül szívódik fel a nikotin. Mivel pára és füst sem keletkezik, észrevétlen marad a használata.
Mit hoz a jövő?
A felnőtt fogyasztók egyre tudatosabban keresik azokat a megoldásokat, amelyek valós alternatívát jelentenek a cigaretta helyettesítésére. A reprezentatív kutatásból az is kiderül, hogy a nikotinfogyasztók közel háromnegyede több tájékoztatást szeretne az új technológiákról. Sokan gondolkodnak a váltáson, azonban ehhez világosabban szeretnék látni, hogy mit jelent az ártalomcsökkentés, hogyan működnek ezek az alternatívák, mik a különbségek a hagyományos cigarettához képest.
*A felmérést a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. végezte a BAT Hungary megbízásából.
The post Fordulópont a dohányzásban: egyre több felnőtt vált füstmentes megoldásra first appeared on 24.hu.