Gázoló moldáv ámokfutó ügye: Orbán nemrég arról beszélt, hogy a kiengedett embercsempészek nem jönnek vissza az országba

Orbán Viktor októberben az Európai Parlamentben arról beszélt, hogy a kiengedett embercsempészek nem jönnek vissza Magyarországra. Ehhez képest tegnap derült ki, hogy egy magyar börtönből kiengedett embercsempész a körözött moldáv ámokfutó, aki hét embernek, köztük két gyereknek okozott sérülést.

Tavaly októberben három és fél órán át vitáztak a magyar elnökségről az EP-ben. A vita egy pontján Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt hozta fel, hogy Magyarország elítélt embercsempészeket engedett szabadon, és Magyar Péter is beszélt arról, hogy kétezer embercsempészt engedett ki a börtönökből a kormány.

A miniszterelnök válaszában méltánytalannak nevezte azokat a vádakat, hogy ők csak úgy kiengedték az embercsempészeket.

Ez nem igaz. Magyarország először is letartóztatja az embercsempészeket, és aztán, egy idő után kitoloncolja őket az országból. Azzal, hogy ha visszatérnek, akkor kétszer olyan hosszú ideig kell majd börtönben maradniuk. Ezért nem jönnek vissza. Mi megszabadítottuk Európát több mint kétezer embercsempésztől

– mondta októberben Orbán.

A moldáv ámokfutó január 5-én Budapest XI. kerületében akart elmenekülni az őt megállítani akaró rendőrök elől. Nagy sebességgel a 6-os számú főút felé hajtott, majd az egyik kereszteződésénél nekiütközött egy autónak, amely szabályosan, a piros lámpánál várakozott. A kocsiban egy hét tagú család ült, mindannyian megsebesültek, ketten súlyosan.

A férfi elmenekült a helyszínről, de a rendőrök találtak a baleset helyszínén egy szállodai kulcsot, amelynek segítségével sikerült beazonosítani, hogy a 23 éves Tiganciuc Calin hol szállt meg.

A Blikk információi szerint Calint embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a Hajdúböszörményi Járásbíróság 2024 novemberében, ezért őt 3 év 10 hónap fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte és 7 év 8 hónapra kiutasította Magyarország területéről. A lap biztos forrásra hivatkozva hozzátette, hogy Calin egy nemzetközi bűnözői csoport tagja volt, és nepáli állampolgárokat csempészett Nyugat-Európába, de 2024 márciusában lebukott és autóval elmenekült a helyszínről. A járművet az M35-ös autópálya leállósávjában hagyta, majd elfutott, és áprilisban Budapesten fogták el.

Bár a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből is kizárta, egy 2023-as kormányrendelet szerint az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítására és kezelésére hivatkozva kiengedhetők az embercsempészésért elítéltek, ha megfelelnek a feltételeknek és ezt engedélyezi a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka. Ezt követően 72 órán belül el kell hagyniuk az országot, úgy, ahogy meg tudják oldani.

2024 augusztusáig a kormány az elfogott külföldi embercsempészek 90 százalékát, összesen 2290 elítéltet engedett szabadon, a Belügyminisztérium szerint a külföldi embercsempészek börtönből történő kiengedése és kitoloncolása jelentős költségvetési megtakarítást eredményezett, valamint csökkentette a börtönök zsúfoltságát.

Tavaly augusztusban derült ki, hogy az elengedett embercsepészek közül 16-an kerültek újra rács mögé. Többen újra embert csempésztek.

The post Gázoló moldáv ámokfutó ügye: Orbán nemrég arról beszélt, hogy a kiengedett embercsempészek nem jönnek vissza az országba first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed