Hamarosan lezuhan egy féltonnás műhold

Hamarosan lezuhan az Európai Űrügynökség (ESA) egyik műholdja – írja a Space.com. Az 550 kilogrammos Salsa nevű eszköz a tervek szerint szeptember 8-án léphet majd be a Föld légkörébe, ahol várhatóan egyetlen perc alatt porrá ég a Csendes-óceán felett.

Amint a 24.hu beszámolt róla, 2024 elején az ESA egy másik műholdja is lezuhant. A szakemberek akkor nem tudták előre meghatározni, hogy pontosan mikor és hol léphet be az atmoszférába eszközük, most azonban más a helyzet. A Salsa ugyanis nem „magától” fog lezuhanni, hanem az űrügynökség munkatársai irányítottan térítették le pályájáról, hogy megkezdje lefelé vezető útját 130 ezer kilométeres magasságból.

Ezzel a módszerrel a műholdak sokkal biztonságosabban léphetnek be a légkörbe, és elkerülhető annak az esélye, hogy egy-egy törmelék lakott területen érjen földet.

A szakértők végig figyelemmel kísérik majd a zuhanást, hogy megtudják, az eszköz milyen gyorsan ég el, és mely részei „élhetik túl” az esést. Az információkat arra használják fel, hogy a jövőben olyan műholdakat hozzanak létre, amelyek teljesen törmelékmentesen válnak porrá a légkörben.

A Salsa egyébként a Cluster nevű négytagú műholdcsoporthoz tartozik, amelyek feladata a Föld mágneses mezejének megfigyelése. Még 2000-ben bocsátották fel őket, működésüket eredetileg 2 évesre tervezték, ezzel szemben immár 24 éve üzemelnek. Mindegyiket egy táncról nevezték el, a másik három a Tango, Rumba és Samba neveket kapták.

Kapcsolódó
Lezuhant egy 2300 kilogrammos műhold
Az eszköz a Csendes-óceán felett lépett be a légkörbe.

The post Hamarosan lezuhan egy féltonnás műhold first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed