Hatalmas kalaposok kényeztetik a gombászókat Zalában

Bár az idei ősz nem kényeztette el a gombászokat, az elmúlt napokban végre több helyen is megjelent az egyik legismertebb és legkedveltebb ehető gombafaj, a nagy őzlábgomba – írta a zaol.hu.

Lassan a végéhez közeledik az őszi gombaszezon, pedig szinte még el sem kezdődött. A kevés gomba miatt a természetjárók jóval ritkábban térhettek haza teli kosárral, az elmúlt napok azonban bizakodásra adnak okot. A nagy őzlábgomba ugyanis Zalában végre megjelent a megszokott lelőhelyeken

– mondta a portálnak Pál Judit tapasztalt gombász.

A gombászok közösségi csoportjaiban már a hétvégén is sokan számoltak be sikeres gyűjtésről.

A nagy őzlábgomba az egyik legismertebb és leggyakrabban gyűjtött gombafaj, amely Magyarország szinte minden táján előfordul, Zalában is számos megfelelő élőhely létezik számára. Népszerűségét jól mutatja, hogy 2012-ben az év gombájának választották.

Pál Judit szerint

érdemes megvárni, amíg az eső után a gombák valamelyest megszáradnak, ugyanis könnyen megszívják magukat vízzel, és ilyenkor már nehezen használhatók fel.

A faj kalapja árusítható, átmérője pedig akár a 30 centimétert is elérheti. Fiatalon jellegzetes, dobverőre emlékeztető alakot ölt, később azonban esernyőszerűen kiterül. A 10–30 centiméter átmérőjű kalap fehéres alapszínű, felületét barna pikkelyek borítják. Lemezei fehérek, idővel barnás árnyalatúvá válhatnak.

Egyik jellegzetessége a kígyóbőrre emlékeztető mintázat, emellett fontos határozóbélyeg a tönkön mozgatható gyűrű. Tönkje 12–30 centiméter hosszú, vastagsága 1–3 centiméter. A tönk a kalapból csuklószerűen kifordítható, húsa nem színeződik el, illata pedig a nyers dióra és a mogyoróra emlékeztet.

A nagy őzlábgombával lomb- és fenyőerdőkben, erdőszéleken, valamint réteken is találkozhatunk. Májustól novemberig terem, kedvező időjárás esetén pedig akár egész novemberben gyűjthető.

A Márton-napi gombatúrán az utóbbi években mindig jelentős mennyiséget szoktunk találni. Néha már messziről látszanak a pompás őzlábkalapok, amelyek sokszor gyönyörűen sorakoznak egymás mellett

– mesélte Pál Judit.

A gombász hangsúlyozta, hogy az őzlábgombáknak több faja is létezik, köztük a kerti, a húsbarnás, a karcsú és a piruló őzlábgomba. Ezeket meg kell tudnunk különböztetni egymástól, hiszen mérgező fajokkal is összetéveszthetők. A külső jegyek ismerete önmagában nem helyettesíti a szakellenőri vizsgálatot. A vadon gyűjtött gombákat minden esetben be kell vizsgáltatni gombaszakellenőrrel, még akkor is, ha a gyűjtő biztosnak érzi magát a faj felismerésében.

A minap írtunk arról, hogy betett az őszi gombaszezonnak a szárazság, egyesek szerint emberemlékezet óta nem történt hasonló a magyar erdőkben.

Kapcsolódó
Hatalmas gombát talált őrségi kertjében Borbás Marcsi
Egy kommentelő szerint egy kisgyerek esernyőjének is megtenné.

The post Hatalmas kalaposok kényeztetik a gombászókat Zalában first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0