A Házasság első látásra Kovács Renátája és Fecső Juditja közt már a párok első közös találkozóján ellentét bontakozott ki, ami a műsor vége felé sem látszik csillapodni. A szereplők a hétfő esti adásban ismét közös vacsorára voltak hivatalosak, melynek alkalmával némileg tovább romlott közöttük a viszony. A vacsorát megelőző beszélgetést követően Judit jelezte férjének, hogy nem vette jó néven azt, hogy Renivel kinevették őt, majd Szabi előtt közölte is, hogy lehet, „mindenki előtt leüti” a pultosként és tartalomgyártóként tevékenykedő nőt, akit primitívnek és tiszteletlennek tart.
A két feleség közötti feszültség a vacsoraasztalnál is tapintható volt, Szabi pedig úgy döntött, tovább élezi a helyzetet, amit saját bevallása szerint nagyon élvezett. Amíg felesége elvonulva mással beszélgetett, Szabi azt mondta Reninek, úgy látja, Judit rivalizál vele – noha később mindkét nő tagadta, hogy riválisként tekintetének egymásra.
Reni egy ponton úgy határozott, szeretné megvitatni Judittal a kialakult helyzetet, amihez a sminkesnek nem volt sok kedve, de végül leült beszélni vele. Eszmecseréjük azonban nem vezetett eredményre.
Nekem nagyon régen volt ekkora kamubeszélgetésem valakivel, mint ami ott a Judittal zajlott a kanapén. Biztos, hogy mindenki ismeri ezeket a kamubarinőket, amikor így nem merik egymás szemébe mondani… Bár én belemondtam egyébként azt, amit gondolok, tehát ez nem egy jó megnevezés, hogy nem tudják belemondani. Ő nem mondta bele a szemembe, amit gondol
– summázta a beszélgetésüket Reni, miközben Judit azt fejtette ki a többiek előtt, hogy nem akar Brumi feleségének barátnője lenni, és arra sem vágyik, hogy megismerje.
Nagy szájra van pénz, de fogorvosra nincs. Ez a véleményem erről a nőről
– mondta később férjének a sminkes, egyúttal azt is közölve Szabival, hogy ő szította kettejük között a feszültséget, amit utóbbi nem is tagadott.
The post Házasság első látásra: „Nagy szájra van pénz, de fogorvosra nincs” – mondta Judit Reniről first appeared on 24.hu.