Hetekig számolták a szavazatokat, végül Trump szövetségese nyerte a hondurasi elnökválasztást

Technikai problémák miatt hetek óta húzódott a hondurasi elnökválasztás, melynek kapcsán a csalás vádja is többször felmerült; most végre eredményt hirdettek: a Donald Trump által is támogatott Nasry Asfura nyert – írja a BBC.

A konzervatív Nemzeti Párt jelöltje a Nemzeti Választási Tanács (CNE) szerint 40,3%-os szavazati aránnyal nyert, alig megelőzve a jobboldali Liberális Párt jelöltjét, Salvador Nasrallát, aki 39,5%-ot kapott.

Asfura az X-en közzétett bejegyzésében azt írta:

Honduras: készen állok a kormányzásra. Nem foglak cserben hagyni titeket.

A vesztes Nasralla sajtótájékoztatón kijelentette, hogy nem fogadja el a „mulasztásokon alapuló eredményt”, ugyanakkor arra kérte támogatóit, hogy maradjanak nyugodtak. Marco Rubio amerikai külügyminiszter felszólította a feleket, hogy tartsák tiszteletben az eredményt, „hogy a hondurasi hatóságok biztosíthassák a hatalom békés átadását”.

A szavazást még november 30-án tartották, ám a szavazatok számlálását technikai problémák miatt kétszer is elhalasztották. A választási tanács elnöke a késedelmet a szavazatok összesítésével megbízott magáncégre fogta: elmondása szerint a cég előzetes figyelmeztetés nélkül végzett karbantartási munkálatokat. A szavazatokat így csaknem négy hétig számolták, a technikai hibák miatt egy részüket kézzel.

A késedelmek miatt feszültség alakult ki Hondurasban, múlt héten országszerte tüntetésekre került sor.

Nasralla mellett a kongresszus elnöke és az ország korábbi elnöke, Xiomara Castro is csalásról beszélt. Castro azt is mondta, hogy Trump beavatkozása befolyásolja a választásokat, miután az amerikai elnök korábban olyan kijelentéseket tett, hogy ha Asfura előnye megfordul a szavazatszámlálás során, azért „pokoli árat kell majd fizetni”, illetve azzal fenyegetőzött, hogy visszavonja az Egyesült Államok pénzügyi támogatását, ha Asfura nem nyer.

The post Hetekig számolták a szavazatokat, végül Trump szövetségese nyerte a hondurasi elnökválasztást first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed