September 25, 2024
| No Comments
Továbbra is alacsony az érdeklődés a tüzifa iránt Somogyban, mivel a hatósági áras tűzifából a még az energiaválság idején sokan beraktározta.
Kapcsolódó híreink
- Pakolás és menekülés után helyre állhat a rend az esztergomi kéziseknél Friss hírek „Ez a hét nagyon nehéz volt számunkra az árvízhelyzet miatt. Nagyon keveset tudtunk edzeni, és nem úgy, ahogyan szerettünk volna, tehát nekünk ma a győzelem volt a fontos, és ezt megszereztük” – nyilatkozta az MTI-nek Elek Gábor, az Esztergom vezetőedzője. Együttese 35-33-ra nyert a Vasas SC otthonában, és három forduló…
- Hiába puszilta meg kétszer is a falat, Norris nyert Szingapúrban Friss hírek Hibázgatott ugyan a McLaren brit versenyzője, de a pole-ból indulva újabb futamgyőzelmet aratott. Max Verstappen lett a második, Oscar Piastri pedig a harmadik. Verstappen minimalizálta a károkat, csak hát pontot veszített, 52 pont választja el őket a világbajnoki versenyben, még előnyben a holland. A 24 éves Norrisnak ez az idei…
- Tömegesen ragadnak a kórházakban magukra hagyott kisbabák, hiába figyelmeztették a kormányt Friss hírek Egy év alatt három-hatszorosára nőtt azoknak a kisbabák száma, akit a kórházba hagytak a szüleik, és a gyerekvédelem nem tudott róluk gondoskodni, így az egészségügyi intézményben „ragadtak” – írja a Népszava, amely a Belügyminisztériumra hivatkozva azt írja, hogy már 280-300 közé tehető a számuk. Van olyan csecsemő is, amely 12…
- Hiába nem akar a kormány EU-bírságot fizetni, Matolcsyék már elkönyvelték a levonást Friss hírek Az Orbán-kormány nem hajlandó kifizetni azt a 200 millió euró büntetést, amit az luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága (EUB) szabott ki Magyarországra, amiért nem hajtja végre az egyik 2020-as ítéletét és nem nyújt védelmet a menedéket kérőknek. Sőt, a kérelmezőket, az úgynevezett tranzitzónákban, jogellenes őrizet alatt tartották, és más jogsértéseket…
- Kovács Kokó István: Ha a nők nekünk akarnak tetszeni, akkor nem feltölteniük kell a testrészeiket, hanem családot kell alapítani Friss hírek A nő és a férfi címmel rendeztek kerekasztal-beszélgetést a XXI. Század Intézet által rendezett Az identitás, mint politikai fegyver konferencián, melynek résztvevői között volt Nagy Feró és Kovács Kokó István is. A társalgásról a Telexen jelent meg egy összefoglaló, melyből egyebek mellett kiderült, hogy Nagy Feró szerint a házasság olyan, mint a…
Visited 1 times, 1 visit(s) today