A Pentezug Rezervátumban élő vadlovak és hortobágyi tulkok télen jól bírták a -20 C fokhoz közeli hőmérsékletet és a 20 centit meghaladó hótakarót, és az idei nyár hőhullámai sem viselték meg az állatokat.
Az ilyen fajta extrém időjárás során mutatkozik meg igazán, hogy a Rezervátumban közel 30 év elteltével a kezdetben állatkertekből idehozott egyedek leszármazottjai az évtizedek alatt mennyire jól alkalmazkodtak a szikes puszta szélsőségeihez
– írta a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának honlapján Csobán Péter, a természetvédelmi őrszolgálat szakértője.

A vastag téli szőrzetet – ami a nagy hidegben és a hóban segítette őket – tavasszal levedlették, és mind a lovak, mind a marhák a rövid szőrzetükben vészelték át a nyár két 40C-os hőhullámát. Habár az olvadt hó által feltöltött laposok hamar kiszáradtak, az Árkus csatornából folyamatosan tudtak inni és fürdőzni az állatok.

A szaporulat sem maradt el, több, mint 20 csikó és 70 tulok borjú ugrándozik a területen.
A területhasználati adatokból jól látszik, hogy ebben a szárazságban a vadlovak és tulkok sokkal nagyobb területet járnak be élelem után kutatva, illetve táplálékpreferencia vizsgálat során az is kimutatható, hogy akár csak a téli időszakban, a szokásos tápláléknövények mellett sást, nádat, lombot – esetleg vadkörtét – és például a most a pusztát lilára festő sóvirágot is kisebb-nagyobb mennyiségben fogyasztják, kihasználva ezzel minden rendelkezésre álló táplálékforrást
– fogalmazott Csobán Péter.
Ezek az állatok egyáltalán nem igénylik az emberi segítséget.
Ezt azért is tudjuk biztosan, mert mind a lovak és tulkok kondícióját, mind a vegetáció állapotát és a területen fellelhető ivóvízforrást folyamatosan monitorozzuk. Fel vagyunk készülve a segítségnyújtásra, de amíg az állatok nem mutatják a leromlás jeleit, nem avatkozunk be. Hiszen a projekt célja a kezdetektől fogva: nem egy emberektől függő állatállomány létrehozása, ami dacol a természet adta lehetőségekkel, hanem az, hogy kialakuljon egy önálló, alkalmazkodni képes rendszer
– írta a szakember.
A vadlovak egyébként is jól tűrik a szélsőséges pusztai időjárást, hiszen például Mongóliában a -40C és +40C szélsőséges hőmérsékletű, és kevésbe gazdag vegetációs területeken is jól elboldogulnak, ha van számukra elég élettér és víz.
A hortobágyi vadlovakról csodálatos természetfilm készült. 2022-ben Török Zoltán Vadlovak – Hortobágyi mese című alkotása nyerte a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál fődíját.
The post Hidegen hagyták a nyári hőhullámok a hortobágyi vadlovakat first appeared on Sokszínű vidék.
