Hivatalos: a következő generációs BMW M3 megtartja a sorhatost!

Az eddig napvilágot látott információk szerint egyértelműen a Neue Klasse platformra épülő elektromos BMW M3 lesz az erősebb, ám a duruzsoló hengerek szerelmeseinek sem kell csüggedniük. A jelenlegi keresletre való tekintettel mégis megtartják a bajorok a sorhatos M3 változatot is. Sőt, a munka már el is kezdődött, hogy a szigorodó környezetvédelmi szabályozások mellett is megmaradhasson, illetve fejlődhessen a 3,0 literes erőforrás.

Hirdetés

Frank van Meel a BMW M divízió vezetője így fogalmazott a Bimmer Today-nek adott videóinterjújában: “Ha a vásárlók az egyértelműen gyorsabb és erősebb elektromos változat helyett mégis inkább a gyengébb, hagyományos M3 mellett teszik le a voksukat, akkor nem fogjuk őket megfosztani a lehetőségtől.” Mindez azonban még a jövő zenéje, az új M3 érkezése előtt még a Neue Klasse villanyautóit is be kell mutatniuk a bajoroknak, illetve a következő generációs, hagyományos 3-as BMW-t is. Mindezek alapján tehát még van idő felkészülni a döntésre: legkorábban 2027-ben kell majd választani a hagyományos és az elektromos M3 között a BMW szalonokban.





































Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed