Így segíthetünk baglyainkon

Közleményben mutatja be a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), hogy miként segíthetünk baglyainkon. Magyarország tíz fészkelő bagolyfajából öt lakott területeken is él vagy kimondottan emberkövetőnek számít. települési jelenlétük azért is fontos, mert elsősorban kisrágcsálókkal táplálkoznak és fiókáikat is ezekkel etetik, így biológiai úton segítenek kordában tartani a városokban is problémát okozó egereket és patkányokat.

Egyetlen erdei fülesbagoly évente ezernél is több rágcsálót zsákmányol, ami a népes telelőcsapatok esetében már óriási számot jelent, a kisebb termetű bagolyfajok ezek mellett rengeteg kártevő rovart is elfogyasztanak, ezért nem mindegy, hogy lakott területeinken mennyi él, él-e egyáltalán ezekből a madarakból.

Megtelepedésük egyik legfőbb akadályát gyakran a megfelelő fészkelőhelyek hiánya jelenti, a baglyok ugyanis nem tudnak fészket építeni, költésükhöz korhadt üregekkel, vastag törzselágazással rendelkező idős fákra, nagy testű harkályok odúira, varjúfélék, gólya, egerészölyv fészkeire, egyes fajoknak nyitott padlásokra van szüksége.

Leggyakoribb baglyunk, az erdei fülesbagoly elfoglalja az ágvillába kihelyezett vesszőkosarat, de szívesen beköltözik fára, épületfalra rögzített, félig nyitott előoldalú vércseládákba is. A leginkább emberkövető gyöngybagoly templomok toronysüvegébe, padlásokra vagy lábazatra telepített költőládákkal, a macskabagoly, a kisebb testű kuvik és füleskuvik pedig nagyméretű mesterséges odúkkal segíthető. A baglyoknak kirakott műfészkek, mesterséges odúk esetében alapelv, hogy ezekbe mindig kell száraz fű, hullott lomb vagy faforgács fészekanyagot tenni, amibe a tojó alakítja ki a tojásoknak a fészekmélyedést. További részletek az MME oldalán.

Szerencsére ma már rendelkezünk azokkal az ismeretekkel, amelyek révén számos madárfaj megtelepedését segíthetjük mesterséges fészkelőhelyekkel. Magyarország a világ első országai között kezdte el széles körben alkalmazni, fejleszteni ezeket az 1905-ben, a Baranya megyei Kárászon megalakult Első Magyar Fészekodúgyárnak köszönhetően.

The post Így segíthetünk baglyainkon first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed