Ilyen halat ritkán fognak a Tiszában

A Magyar Haltani Társaság a napokban egy, még az idén február 22-én történt különös fogásról számolt be honlapján.

2024. február 22-én a busafajok fogására irányuló, nagy méretű fenékvarsákkal folytatott ökológiai halászat során egy idősebb leánykoncér is előkerült a Tisza folyó Tisza-tavi szakaszáról, a Tiszafüredről Poroszlóra vezető híd közelében

– írták.

Áradások idején a folyó itt is felgyorsul, de máskor a duzzasztás miatt meglassult víz nem tipikus élőhelye a reofil fajoknak, ezért a Tisza-tavon ritkaságszámba menő leánykoncér különleges fogásnak számít.

Juhász Máté A Tiszafürednél fogott leánykoncér

Legutóbb 2021-ben sikerült kimutatni a fajnak egy fiatal példányát ugyancsak Tiszafürednél, de meglepő módon a Tisza-tó tározótéri állóvizéből.

Érdekességként pár nappal később, március 2-án, szinte pontosan ugyanitt egy másik áramláskedvelő fajnak, a domolykónak egy idősebb példányát sikerült megfogni, március 18-ig pedig három újabb, méretes domolykó és egy adult márna is előkerült

– tájékoztatott a portál.

Mint fogalmaztak, 2023 novemberétől február végéig szokatlanul sok, összesen hét árhullám vonult le ezen a Tisza-szakaszon, ami nyilvánvalóan összefügg a szokásosnál lényegesen enyhébb időjárással.

A 2024-es év februárja különösen rendhagyó volt, a hónap országos átlaghőmérséklete hét fokkal volt magasabb az 1991–2020 közötti időszak átlagánál.

Minden bizonnyal az enyhe, de csapadékos tél által előidézett áradásoknak köszönhető, hogy a Tisza-tavi folyószakaszon is gyakoribbá váltak ezek a gyorsabb vizeket jellemző, kimondottan áramláskedvelő fajok.

Kapcsolódó
Jövevényfaj terjeszkedik lendületesen a Tiszában
Folytatódik az a trend, ami pár éve elkezdődött.

The post Ilyen halat ritkán fognak a Tiszában first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed