Ismét új futamgyőztest avatott a Hungaroring!

A szokottnál is nagyobb helyezkedéssel indult a Formula-1-es Magyar Nagydíj. Az első sorból induló McLarenek közül Piastri kapta el jobban a rajtot, viszont Norris azonnal elkezdte védeni a pozícióját, így Verstappen is odafért a két papaja autó mellé az egyes kanyarban. A visszafordítóban végül nem fértek el hárman, ezért a címvédőnek ki kellett húznia a Red Bullt a bukótérbe, majd a második helyre tért vissza. Az összetett bajnokságot vezető alakulat végül nem kockáztatott egy esetleges büntetést, ezért a 4. körben visszaadták a pozíció Norrisnak.

Hirdetés

A 10. körre fordulva Piastri magabiztos előnyt autózott ki az élen, majdnem 3 másodperccel körözött csapattársa előtt. Mögöttük Verstappen hasonló lemaradással követte a két McLarent. Időközben a lágy abroncsokon indulók már a 7. forduló környékén megkezdték a kiállásokat, de Riccardo autóján sem ízlett a közepes keverékűeknek a forró aszfalt. Az élmezőnyben Hamilton döntötte a dominót a 17. körben. Egy körrel később Norris is reagált, majd sorrendben Piasti és Verstappen is követte őket.


A futam féltávjához érve Norris megkezdte a felzárkózást az élen állon csapattársához. Mögöttük Verstappen utolérte a harmadik helyen autózó Hamiltont, majd két kör alatt kétszer is megpróbálta átugrani a hétszeres világbajnokot, viszont a 3-as kanyarba túl mélyen engedte be az autóját, ezért kicsúszott a bukótérbe, eldobva az előzés esélyét. Néhány fordulóval később a csatározások közepette a két világbajnok annyi időt eldobott, hogy Leclerc is utolérte őket.

Hirdetés

Bő 20 körrel a vége előtt a McLaren érdekes sorrendet választott a második kiállások teljesítésére. Elsőként a hátul érkező Norrist hívták, csak utána Piastrit, ennek következményeképp a brit versenyző az élen találta magát. A csapat ugyan nyomatékosan megkérte, hogy adja vissza a pozíciót, a futamgyőztes versenyző nem teljesítette az instrukciókat. Jól mutatja boxutcafalon ülők feszültségét, hogy néhány körrel később már a “tudom, hogy a helyes döntés fogod meghozni” üzenettel próbálták jobb belátásra bírni Norrist. Mindössze 2 körrel a vége előtt az egyenesben a McLaren britje végül látványosan lassított, és hosszú kérlelés után elengedte Piastrit, így ismét futamgyőztest avatott a magyar pálya a 2021-es Ocon győzelem után. A papaja alakulat 2012 után győzött a Hungaroringen (akkor Hamiltonnak a volán mögött), és a 2021 Olasz Nagydíj után ismét kettős győzelmet arattak.

A vb-pontversenyek állása 13 hétvége után (még 11 van hátra)

Pilóták
Pontszám

Csapatok
Pontszám

1.
Verstapen
265
1.
Red Bull
389

2.
Norris
189
2.
McLaren
338

3.
Leclerc
162
3.
Ferrari
322

4.
Sainz
154
4.
Mercedes
241

5.
Piastri
149
5.
Aston Martin
69

6.
Pérez
124
6.
RB Honda (VCARB)
33

7.
Russell
115
7.
Haas
27

8.
Hamilton
125
8.
Alpine
9

9.
Alonso
45
9.
Williams
4

10.
Stroll
24
10.
Sauber
0

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed