Jerry Seinfeld szerint mégsem öli meg a humort a szélsőbal és a politikai korrektség

Jerry Seinfeld amerikai humorista áprilisban a New Yorkernek adott interjúban beszélt róla, hogy a „szélsőbaloldal és a PC-szarság” megöli a humort, az emberek ugyanis egyre kevesebb dologgal mernek viccelni, ha állandóan azon kell aggódniuk, hogy megbántanak valakit.

A Seinfeld című sitcomból ismert színész-komikus most a Tom Papa nevű humorista Breaking Bread című podcast műsorában tűnt fel, ahol többek között arról is beszélt, hogy ezek a megjegyzései helytelenek voltak és meg is bánta, amiket mondott – számolt be róla a Guardian.

„Azt mondtam, hogy a szélsőbal elnyomja a humor művészetét. Ez nem igaz” – mondta Seinfeld.

Változik a kultúra? Vannak olyan dolgok, amiket korábban mondtam, de most már nem mondhatok? Igen, de ezek mindig is a legkönnyebb célpontok voltak. Vannak szavak, amelyeket már nem használunk bizonyos csoportokra. És akkor mi van? Humoristaként az ilyesminél amúgy is százszor finomabb megfigyelésekre van szükség. Úgyhogy nem gondolom, hogy a szélsőbal gátolná a humort, ezt hivatalosan visszavonom. Nem az én dolgom megítélni, tetszik-e, ahol most tart a kultúra

– fogalmazott.

The post Jerry Seinfeld szerint mégsem öli meg a humort a szélsőbal és a politikai korrektség first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed