Jó befektetést ígért, de magára költötte a pénzt, 42 milliós bírságot kapott

42 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egy magánszemélyre, aki jegybanki engedély nélkül, értékpapírokba, kriptovalutába, forex ügyletekbe való befektetéseket ígért magas hozammal és tőkegaranciával a befektetőknek – közölte kedden a jegybank az MTI-vel.

A történtek miatt a felügyelet már az eljárás folyamán feljelentést tett az illetékes nyomozóhatóságnál.

A felügyelet vizsgálata megállapította: a magánszemély értékpapírokba, devizapárokba, kriptovalutákba történő befektetési lehetőségekre hivatkozva gyűjtött pénzt magyar magánszemélyektől. A befektetők több száz millió forintnyi összeget fizettek neki.

A magánszemély eleinte átvételi elismervényt, később megbízási szerződést írt alá a befektetőkkel, az általa átvett pénzekre tőkegaranciát vállalt, és havi 2,5-6 százaléknyi, esetenként pedig szóban akár havi 7 százalékos hozamot is ígért. A vizsgálat azonban feltárta, hogy az illető

a valóságban legfeljebb a kezdeti időszakban kereskedett ténylegesen az átvett összegekkel, később azonban azok jelentős részét saját bevallása szerint is életvitelére fordította.

Az MNB megállapítása szerint a magánszemély tevékenysége leplezett nyilvános forrásgyűjtésnek minősült. Tevékenységét üzletszerűen, azaz nyereség, illetve vagyonszerzési céllal, előre egyedileg meg nem határozott körben, rendszeresen végezte.

Az MNB figyelmeztetett, hogy pénzügyi szolgáltatás igénybevétele előtt célszerű előzetesen ellenőrizni, hogy az adott szolgáltató rendelkezik-e a tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel, regisztrációval, és szerepel-e a jegybank Piaci szereplőket felsoroló nyilvántartásában. Az érdeklődők Budapesten az MNB ügyfélszolgálatán, vidéken pedig a Pénzügyi Navigátor Tanácsadó Irodáiban, valamint a jegybank honlapján kaphatnak további segítséget – írták.

The post Jó befektetést ígért, de magára költötte a pénzt, 42 milliós bírságot kapott first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed