Bemutatkozott a Dyson CameraJet, egy kamerával, mesterséges intelligenciával és beépített szájzuhannyal felszerelt elektromos fogkefe. Az eszköz ára itthon 190 490 Ft, és szeptemberben már piacra is kerül.
A CameraJet fejében egy makrokamera dolgozik, amely másodpercenként 28 képet elemez, hogy felismerje a fogak közötti réseket. Ha ilyet érzékel, a rendszer 100 milliszekundumon belül folyadéksugarat irányít a megfelelő területre, így a hagyományos fogmosást egyfajta precíziós fogköztisztítással egészíti ki.
A Dyson szerint az eszközön hat éven át dolgoztak, a vizuális intelligenciarendszert pedig 470 ezer fogászati képen tanították. A készülék összesen 16 millió sornyi kódot használ, miközben a kefefej változó szonikus rezgéssel próbál hatékonyabban tisztítani. A CameraJet egy beépített szájöblítő-tartályt is kapott, és a nagyobb méretű markolat miatt jóval testesebb a hagyományos elektromos fogkeféknél. A csomagban töltődokkoló és utazótok is található.
Az eszköz Wi-Fi- és Bluetooth-kapcsolattal is rendelkezik, a beépített kamera pedig endoszkópként is használható. A MyDyson alkalmazásban élőképen is meg lehet nézni azt, amit a kamera a szájban lát. A Dyson tehát egyetlen készülékben próbálja egyesíteni az elektromos fogkefét, a szájzuhanyt és a kamerás fogvizsgálatot. A technológia kétségtelenül látványos, az 500 dolláros ár miatt azonban inkább prémium különlegességnek tűnik, mint széles körben elérhető fogápolási eszköznek.