Sikeresnek ítélte a hétfői budapesti kamionos demonstrációt a tüntetés főszervezője. Orosz Tibor kedden videóüzenetben köszönte meg a részvételt a fuvarozóknak és a türelmet a támogatóiknak. A főszervező szerint a megmozdulás bebizonyította, hogy a fuvarozók képesek országos szinten, egységesen fellépni a közös céljaikért.
Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyien leszünk
– fogalmazott Orosz Tibor, aki szerint a demonstráció egyik legfontosabb eredménye, hogy megmutatták: tudnak „egy cél érdekében közösen, együtt gondolkodni”. Mint mondta, az ország minden részéről érkeztek résztvevők.
Több kilométeres konvoj akadályozta a behajtást
A főszervező beszámolója szerint az eredetileg engedélyezett 500 járműhöz képest jóval nagyobb lett a részvétel. „Az M31-es gödöllői kihajtójánál könny szökött a szemembe, amikor belenéztem a tükörbe, és nem láttam a végét” – idézte fel a fővárosi kamionos demonstrációra érkezők látványát, de a pontos létszámra nem adott tényleges becslést.
A Hősök terére hétfőn végül csak 50 kamion hajthatott be, erre a hatóságok a szervezőknek tíz percet adtak: rendszámokat kellett leadni. Orosz Tibor kiemelte, hogy ekkora tömegből kiválasztani az 50 járművet „nem volt egy egyszerű feladat”, de mindenképpen fontosnak tartották a jelenlétet a téren. A vonulásos demonstráció során – elmondása szerint – a rendőrség csak a KRESZ betartását kérte.
Óriási köszönet a rendvédelmi szerveknek. Nagyon-nagyon régen nem tapasztaltam ilyet
– foglalta össze tapasztalatait Orosz Tibor, aki szerint a demonstráció legerősebb élménye a lakosság reakciója volt. A beszámolója alapján az útvonal mentén felüljárókon, benzinkutakon, falvakban és városokban is sokan fejezték ki támogatásukat. „Budapesten én még ilyet életemben nem láttam” – mondta, hozzátéve: a sofőrök visszajelzései szerint pozitív volt a fogadtatás. A főszervező hangsúlyozta: céljuk az volt, hogy megmutassák, békés eszközökkel kívánnak érvényt szerezni a követeléseiknek és nem a társadalom ellen lépnek fel.
Tárgyalási ígéretet kaptak, szövetséget alapítanak
Orosz Tibor szerint a demonstráció egyik legfontosabb kézzelfogható eredménye, hogy a fuvarozók 12 pontból álló javaslatcsomagját eljuttatták az Építési és Közlekedési Minisztériumhoz. Bár ő személyesen nem vehetett részt a találkozón, elmondása szerint a delegációt Lázár János építési és közlekedési miniszter kabinetfőnöke fogadta, és tárgyalás is zajlott.
A tárgyaláson Orosz Tibor szerint ígéretet kaptak arra, hogy a minisztérium rövid időn belül közleményben reagál a benyújtott javaslatokra, és hajlandóak tárgyalni az alakuló Független Fuvarozók Országos Szövetségével.
„Akkora méretű megmozdulás volt tegnap, amire az elmúlt 35 évben nem volt példa” – értékelt a főszervező, aki szerint az első lépéseket sikerült megtenni. Jelezte ugyanakkor: ha rövid időn belül nem történik érdemi előrelépés, januárban újabb, akár nagyobb megmozdulás is jöhet.
Videóüzenete végén a kamionos demonstráció főszervezője elnézést kért azoktól, akiknek a demonstráció nehézséget okozott, és köszönetet mondott minden résztvevőnek.
Hétfőn országos szervezettségű felvonulást tartottak a független fuvarozók, hogy felhívják a figyelmet a szerintük kedvezőtlen útdíj- és szabályozási változásokra. A rendőrség végül csak 50 kamion behajtását engedte a Hősök terére, a többi jármű az M3/M0 környékén és a kijelölt útvonalon lassította a forgalmat. A tiltakozás közvetlen kiváltó oka a 2026-ra tervezett útdíjemelések és az ezekhez kapcsolódó szabályozási csomag volt. Az autópályákon 4,3 százalékos, a főutakon harmincöt százalék körüli díjemelésről döntött a kormány, az indoklás szerint azért, hogy a kamionos forgalmat az autópályákra tereljék.
The post Kamionos tüntetés: 35 éve nem volt példa ilyenre a főszervező szerint first appeared on 24.hu.