Nincs messze, tele van jó éttermekkel, van mit nézni, még sincs tele turistacsoportokkal. Mivel egyetemi város, éjszaka sem üres, de érdekes múzeumai is akadnak. Röviden ezt tudja Graz, aminek belvárosa 1999 óta az UNESCO Világörökségének része.

Grazban minden második ember biciklivel jár – legalábbis ez az ember érzése, ahogy a Mura folyó mellett sétál, amelynek jobb és bal partján egyaránt széles bicikliutak húzódnak a járda mellett. És nem állnak meg itt, a város több utcáját teljesen átépítik, hogy igazi bringás sztrádákat hozzanak létre. 

A belváros már ma is szinte teljesen autómentes, néhány év múlva pedig még a mainál is tisztább lesz a levegő. És jól gondolkoznak: a látnivalók nagy része egy-két kilométeren belül helyezkedik el, gyakorlatilag mindent elérünk gyalog, egy hosszúhétvégés városnézéshez egyszerűen nincs szükség autóra. 

Fotó: Arbi Daci / Unsplash

Szóval, érdemes vonattal érkezni, és ha így tettünk, egy jótanács, hogy másnak már ne kelljen bamba fejjel keresni a villamost a pályaudvar előtti hatalmas téren: a megállókat itt a föld alá süllyesztették.

A grazi Mariahilferstraße

A Várhegy már a Krisztus előtti 8. században is lakott volt, legalábbis a folyton áskálódók (régészek) szerint. A középkorban különböző erődítési munkálatokat végeztek a román, a gótika és a reneszánsz időszakában is, míg a folyó túlpartját, bár volt néhány temploma, sokkal inkább szerény hajlékok tarkították – ez jól látható Paulus Fürst 1677-ben készített metszetén is.

Jobbra a Várhegy, a kép bal felén a Mura folyó és a szegényebb rétegek által lakott szembepart. A rézmetszetet Paulus Fürst készítette 1677-ben Matthäus Merians híres, Topographia Provinciarum Austriacarum című munkája alapján

Ezen a területen, az úgynevezett Murvorstadton vezetett keresztül – és vezet ma is – a folyóval párhuzamos Mariahilferstraße és a Griesgasse: a viszonylag szűk utcák a középkorban egy fontos kereskedelmi útvonal részei voltak. „A Murvorstadt a 90-es évek elején még egyáltalán nem így nézett ki. Az Eisernes Haus össze-vissza volt festve, a környéken csak olcsó boltok működtek. Tulajdonképpen ez az új épület mentette meg” – mondja a budapesti származású Eva Frissinghelli, aki 1991 óta él az osztrák városban, így végigkövette a változást. 

A környéken egyébként több hangulatos vendéglő (Mohrenwirt, Mariahilferstraße 16.), vendéglő-borbolt (Der Steirer, Belgiergasse 1.), kocsma-söröző (Centraal) és bár (Bar8020) található. Ez a terület, a túlpart mindig is szegényebb, rendezetlenebb volt, mint az elegáns óváros, egészen addig, amíg meg nem épült a város talán legfontosabb kulturális intézménye. „2003 egy fontos év volt számunkra. Akkor kerültünk föl a térképre úgy, mint az osztrák város, amit látni kell – Bécsen és Salzburgon túl” – mondja egy tősgyökeres grazi. És az év, amire utal, valóban fontos volt az itteniek életében, ekkor volt ugyanis a stájer főváros egyben Európa Kulturális Fővárosa is. 

A Kunsthaus a grazi Dachlandschaft közepén. Utóbbira talán nincs is pontos magyar kifejezés, arra utal, hogy a sokféle háztető egy sajátos tájat hozott létre az évszázadok alatt. Fotó: Werner Krug / Graz Tourismus

Ekkor jött létre a város modern művészeti múzeuma, a Kunsthaus is, ami az óratorony mellett ma már a város legismertebb jelképe. Pedig az építése idején nem volt egyöntetű az öröm, sok helyi nem nézte jó szemmel a formabontó épületet. Olyan, mint egy itokzatos, lebegő kék hőlégballon, ami a történelmi városközpont házai között lebeg. Vagy épp egy sötét felhő. Vagy egy bálna. 

Tervezői, az angol Peter Cook és Colin Fournier csak barátságos idegennek nevezték, és tényleg, van benne valami barátságos, ami magához vonzza a látogatókat. Az épület tetején jellegzetesek a kis bevilágítók, amik egyrészt némi fényt juttatnak a kiállítótérbe, ami az északi tájolás miatt ideális a kiállítótérnek. Másrészt úgy működnek, mint valami óriás periszkóp: bentről egész különleges élmény kinézni a Várhegyre irányított ablakokon. De az épület nemcsak nappal orientációs pont: éjszaka összesen 930 világító kis pontocska jelenik meg rajta, ez a különös derengés pedig messze kiemeli az unalomból.

A Kunsthaus (középen, fent) ma már a város egyik legismertebb épülete: olyan, mint egy hullámos folt, egy csillogó buborék, egy felhő vagy épp egy bálna – sok mindent beleláthatunk. Jó páros a Murinsellel. Fotó: Harry Schiffer / Graz Tourismus

A kulturális főváros kapcsán épült meg egy másik landmark, a Murinsel is. A New York-i művész, Vito Acconci által tervezett, különös formájú épület egyszerre híd, kávézó, ajándékbolt és koncerthelyszín a folyó közepén. A Mura sodrása itt elég erős, a víz nem is olyan csendesen csordogál, különös élmény lehet itt zenét hallgatni.

Ha nem kési le a vonatot, ma már talán senki sem ismeri a nevét

A grazi várat sokan ostromolták, köztük Napóleon is – és mindannyian kudarcot vallottak. Talán ennek is köszönhető, hogy a vár szoknyája alatt elterülő belváros gyakorlatilag érintetlen maradt. Német nyelvterületen talán nincs is nagyobb egybefüggő történelmi városközpont, ami ilyen épen fennmaradt, így nem véletlenül került fel 1999-ben az UNESCO Világörökségi listájára.

A Graz Museum épülete is látványos, hát még a kiállításai. Fotó: Bagi László

A történelmi városrészhez történelmi múzeumok is járnak, és sokkal érdekesebbek, mint amilyennek elsőre tűnnek. Jó példa erre a Graz Museum, aminek – persze van néhány kevésbé izgalmas terme – kiállítási koncepciója egészen újszerű, a várostörténeti múzeumok közül az egyik legérdekesebb, amit az utóbbi években láttam. Érdemes rászánni egy órát, mint ahogy a nem messze található fegyvermúzeumra is.

Évszázados páncélok, puskák és kardok egy homályosan bevilágtott teremsorban: elsőre nem az a kiállítási élmény, amiért rohan az ember. A Landeszeughaus azonban a város egyik legnépszerűbb múzeuma, amit egy csapásra megértünk, ha belépünk az épületbe. A páncélok, puskák és kardok a puszta mennyiségüknél fogva is elég látványosak, mivel itt nem kevesebb, mint 30 ezer van belőlük kiállítva. És bár nem állíthatom, hogy mindet tüzetesen végignéztem, de úgy tűnt, hogy tényleg nincs köztük két egyforma, az összesen felismerhető valami jellegzetesség: a mester kézjegye, az egyedi megoldások, a cizellált díszítések.

Nem néztem végig mind a harmincezret…

A páncélgeekek és páncélzarándokok kedvéért azt is hozzá kell tenni, hogy mindössze hét teljes egészében megőrzött lópáncél maradt meg a világon – és itt van az egyik. Szóval, a múzeum nem egy több órás programot kínál, de ha erre járunk, nem érdemes kihagyni.

Ha az a kérdés, hogy a városok életét alakítják-e a véletlenek, arra elég ütős választ ad a város legnagyobb áruháza, a Kastner&Öhler. Annyira régi, hogy ez volt az Osztrák-Magyar Monarchia első áruháza. Nem is áruház ez, hanem egy valódi intézmény, amolyan korabeli Corvin, csak még annál is jóval régebbi, ami folyamatosan működött és terjeszkedett, mára már egy egész háztömböt elfoglalva. 

… de nagyon úgy tűnt, hogy nincs köztük két egyforma. Fotó: Bagi László

A céget 1873-ban alapította Tropauban (ma Opava, Csehország) Karl Kastner és Hermann Öhler, és ma ez a – családi – vállalkozás a legnagyobb, osztrák tulajdonban lévő divat- és sportáruház az országban. Néhány év után többfelé is nyitottak lerakatot, többek között Agramban (a mai Zágrábban) is. A történet szerint 1883-ban az átutazóban lévő Kastner lekéste a zágrábi vonatcsatlakozását, és a városban sétálgatva talált egy üres üzlethelyiséget, amit, ha már egyszer ott volt, ki is bérelt. 

Sikerük titka az volt eleinte, hogy elsőként alkalmaztak fix árakat, ami lehetővé tette a következő innovatív lépést, a postai kiszállítást, de később olyan dolgokat is ők vezettek be először, mint a katalógusok nyomtatása, amit Monarchia-szerte szétküldtek vásárlóiknak. Az üzlet egyre jobban ment, a cég áttette Grazba a székhelyét, a régimódi áruház pedig a város tehetősségének egyik jelképe, és egyik legfontosabb találkozóhelye. Az áruház tetején, a Freiblick Tagescafé jó megoldás akkor is, ha valami gyorsat szeretnénk enni, és akkor is, ha csak egy aperitifet innánk – panorámával.

Fotó: Pintér Tibor / Unsplash

Hasonló műintézmény a Frankowitsch is. És azt nem csak én állítom, hanem ők is így írnak magukról: 1932-ben Herbert Frankowitsch megnyitotta üzletét, ezzel létrejött egy grazi intézmény. De mindezt azonnal érezni fogjuk magunk is, ahogy belépünk a Stempfergasse 2. alá. Pedig nincs itt semmi extra, csak egy delikátesz, ami a pultban tálalt szendvicsekről lett híres, amihez persze jól jön a környékbeli bor, egy prosecco vagy épp egy sütemény. A bolt az évtizedek alatt a város legfontosabb találkozóhelyévé vált, ami – ahogy egy helyi fogalmazott –, ez egy tökéletes hely a „people watching-ra.”

Egyszóval, a Frankowitsch tökéletes hely napközben arra, hogy beugorjunk fél órára egy szendvicsre és egy pohár proseccóra, majd továbbálljunk. Ha este valami komolyabbat is ennénk, tényleg tucatnyi jó étterem közül választhatunk. A Falstaff és a helyiek szerint magasan a legjobb a Zur Goldenen Birn (Leonhardstraße 8.), őt követi a Kehlberghof (Kehlbergstraße 83.) és a Didi Dorner im Magnolia (Jakob-Redtenbacher-Gasse 24.). Különösen az első helyre nehéz bejutni, így érdemes pár nappal korábban asztalt foglalni. Mi végül egyszer a Der Steirer nevű helyen vacsoráztunk, ami egy informálisabb, lazább hely (Der Steirer, Belgiergasse 1.).

Stájerország a legtöbb alapanyagot megtermeli magának, és ezt előszeretettel fel is használják. A tökmagolaj (Kürbiskernöl) az egyik nagy büszkeségük. Fotó: Werner Krug / Graz Tourismus

A másik este a Stainzerbauer (Bürgergasse 4.) nevű vendéglőbe foglaltunk asztalt. Ez egy ősidők óta működő intézmény, tényleg egészen különleges, meghitt hangulattal, inkább klasszikus ételekkel, és értő borválogatással. Az épület minden sarka az ősiségről szól, a föld alatt pedig saját borospincéjük is van.

Egy olyan hely ez, ahol a helyi polgárok és az igényesebb külföldiek találkoznak a gyertyafényes asztaloknál – épp ezért érdemes asztalt foglalni –, az ételek többsége inkább a hagyományos, mondhatni rusztikus vonalat erősíti, de kitűnőek, az este végén mégsem valami horribilis összeg állt a számlán. Jó volt látni, ahogy egy ilyen régi hely működik: a felszolgálók átlagéletkora becslésem szerint nem érte el a harmincat, mégis értették a vendéglátás minden rezdülését. A Stainzerbauer a régi idők tanúja, amiből már csak kevés van.

Csúszda a Várhegyen

A Schlossberg 123 méterrel magasodik a folyó és a város fölé. Ez nem az a táv, amit nem lehet gyalog megtenni, ettől függetlenül akár gyerekekkel is jó program felkapaszkodni a siklóval (Schlossbergbahn). Ez – csakúgy, mint minden más tömegközlekedési eszköz és a legtöbb múzeum – Graz Card birtokában ingyenes. (Létezik belőle 24, 48 és 72 órás változat is.)

A Schlossbergbahn. Fotó: Harry Schiffer / Graz Tourismus

Az alsó végállomás egy teljesen átlagosnak tűnő lakóház aljában található, így ha nem figyelünk, könnyű elsétálni előtte – nekem sikerült. A kocsi úgy érzésre két perc alatt gyűri le a 61 százalékos emelkedőt. Menetközben nyilván a panoráma sem rossz, de a legemlékezetesebb nekem mégis az elindulás maradt, ahogy egy lakóházból elkezdünk a hegyre felkapaszkodni.

A hegy tetejének legfőbb látványossága a harangtorony (der Glockenturm). A 34 méter magas, nyolcszögletű építmény 1588-ban épült – éppen egy évvel a Liesl öntése után. Ez maga a harang, ami kétméteres átmérőjével és 4632 kilogrammos súlyával is tekintélyes, és gyakorlatilag minden grazi ismeri. Ha máshonnan nem, onnan biztosan, hogy minden reggel 7-kor, délben és este 7-kor megkongatják, egészen pontosan 101-szer.

Az Uhrturm a város talán legismertebb jelképe. Háttérben a Glockenturm. Fotó: Harry Schiffer / Graz Tourismus

Ha csak egyetlen épületet lehetne említeni a régi városból, mint a legjellegzetesebb jelkép, egyértelműen az óratorony (der Uhrturm) lenne az. Ugyan kicsivel alacsonyabban helyezkedik el, mint a harangtorony, mégis szinte az egész történelmi belvárosból látszik, kicsit dagi, de szerethető formája és kis ablakai összetéveszthetetlenül jellegzetesek. Mai formáját egyébként 1560 körül nyerte el, amikor egy középkori bástyához fából egy szerkezetet ácsoltak, amin a tűzőrzők körbe tudtak sétálni.

Ma már talán nehéz elképzelni, de a terület sokáig lényegében egy kopár, sziklás dolomittömb volt – akárcsak a mi Gellért-hegyünk. Ez csak az 1830-as és 1840-es években változott meg, amikor katonák fekete termőföldet hordtak a hegyre, fákat ültettek, és kerteket alakítottak ki Ludwig von Welden vezetésével.

ma már nehéz elképzelni, de a parkos Várhegy két évszázaddal ezelőtt egy kopár sziklatömb volt. Fotó: Bagi László

Az ő sztorija külön is említést érdemel, mert humánus kertészünk mellesleg magas rangú katona is volt. Sok helyen szolgált a birodalomban, többek között a magyar forradalom ellen is harcolt – utóbbiban nem aratott sok sikert, egy bizonyos Julius von Haynau váltotta –, majd Bécsben vezetett mai fogalmaink szerint katonai diktatúrát. 

Welden ízlése azonban nem volt rossz, a dalmáciai Zadarból hozatott itt egzotikusnak számító növényeket, és ekkor alakították ki a hangulatos sétányokat és a kínai pavilont is. Az évszázadokon keresztül épített vár így egy évszázada – egy katonának is köszönhetően – nem erődítmény többé, hanem a rekreáció tere, ahol még a hegy gyomrában is egy „mesevonaton” idézhetjük fel a vidámparkos élményeket, vagy épp a 175 méter hosszú csúszdán retteghetünk.

4 jó hely napközben

Tribeka 

A Grieskai 2. biztos pont, ha specialty cafét keresünk. Laza, jó hangulatú hely, hatalmas ablakokkal a rakpartra. Érzésre a vendégek minimum fele külföldi diák. 

Kunsthauscafé 

A múzeum helyén egykor a vasszerkezetű Eisernes Haus nevű épület állt. Ebből egy keveset megőriztek, itt működik ez a jó hangulatú kávézó is. Sok asztala van, de ide sem mindig könnyű beférni, a helyiek teljesen megtöltik élettel.(Südtiroler Platz 2.)

il Café

Jó kávézó a belvárosban, szintén a hipsztervonalról. (Murgasse 7.)

Freiblick Tagescafé 

A Kastner&Öhler áruház legfelső szintjén kávézó is működik, hatalmas terasszal. A kilátás nyilván szuper, jól megy hozzá a napsütés és a Campari Spritz. (Sackstraße 7-13.)

3 hely, ha este meginnál valamit

Ernst Fuchs Bar

A történelmi Palais-Hotel Erzherzog Johann elsőre nem annak a helynek néz ki, ahol este pezseg az élet. A helyzet némileg csalóka, a Sackstraße 3–5 földszintjén működő bárban csak kis szerencsével tudtam leülni, de a hangulat miatt sokan még állva is bevállalják a koktélozást. Nem csoda: a képzőművész-építész-álmodozó Ernst Fuchs által tervezett bár már négy évtizede működik, és ez idő alatt tényleg legendás intézménnyé vált.

Glöckl Bräu 

Tipikus stájer vendéglő a város szívében, nagy terasszal, hagyományos, nem túl drága ételekkel. A grazi főzde söreit csak itt kóstolhatjuk. A Mehlplatz környékét, ahol ez a hely is található, a helyiek csak Bermudadreieck (Bermuda-háromszög) néven emlegetik: sok a kocsma, könnyű elveszni. A Glockenspielplatz 2–3. alatt, a kis óratorony alatti teraszon ücsörögve gyorsan telik az idő. 

A Glockenspielplatz. Fotó: Harry Schiffer / Graz Tourismus

Klapotetz Weinbar 

A grazi udvarok jellegzetessége, hogy sokszor átjáróként is üzemelnek. A Herrengasse 9. alatt, a forgalmas sétálóutcától pár lépésre, de mégis nyugodt helyen működik ez a szimpatikus borbár. Jó kiindulópont az estéhez, na meg a stájer és burgenlandi borokkal ismerkedéshez.  

Még 2 érdekes hely, amit ne hagyj ki

Hofbäckerei Edegger-Tax

Hát igen. Kinek az albán pékség, kinek egy Hofbäckerei jut. Hol máshol, mint a Hofgasse 6. alatt. 1569 óta biztosan létezik, de gyökerei feltételezhetően a 14. századba nyúlnak vissza. Teljesen egyedi faportálja úgy tartozik hozzá a grazi utcaképhez, mint az óratorony. Bent pedig mindig friss kenyér gőzölög, a pultban túrós táska (Topfentascherl), és a kifliből (Kipferl) is elfogyott pár millió a kávé mellé az évszázadok alatt.

A Hofbäckerei Edegger-Tax faportálja egyszerűen vonzza a tekintetet. Fotó: Bagi László

Mészáros Macaron

Nem, nem a felcsúti vállalatbirodalom nyitott grazi cukrászdát. Az 1926 óta működő szombathelyi cukrászda tulajdonosai 2015-ben nyitották meg az itteni üzletüket (Jungferngasse 2.). A jelek szerint jól tették: a központi, de eldugott kis utcában található cukrászdában alig tucatnyi asztal van, de délután csak a szerencsén múlt, hogy találtunk egyet szabadon. A francia sütemények mellett megjelennek a magyar klasszikusok, vagy épp az „Őrség zöld aranya” nevű tökmagolajos-málnás-vaníliás monodesszert is.

3 hely a belvároson kívül

Schloss Eggenberg

Graz történelmi belvárosa 1999-ben kapta meg az UNESCO Világörökségi címet, a Schloss Eggenberggel együtt. Az 1460-ból származó kastély nem az óvárosban található, de nincsenek nagy távolságok, nagyjából negyed óra alatt könnyen elérhetjük. A kitűnő állapotban megőrzött barokk kastély mellett az Universalmuseum Joanneum múzeum gyűjteményei és a látványos park miatt is érdemes meglátogatni.

A Schloss Eggenberg. Fotó: Harry Schiffer / Graz Tourismus

Österreichisches Freilichtmuseum Stübing

A Graztól pár kilométerre található szabadtéri múzeum olyan, mint egy sűrített, Ausztrián átívelő időutazás. A Múzeum-völgyben száz, a különböző osztrák tartományokból és Dél-Tirolból származó műemléképületet épületet állítottak fel, ezzel ez Európa egyik legnagyobb szabadtéri múzeuma. 

Stadtstrand Graz

Ez a titkos tippem Grazhoz. A szabadtéri strand a Mura folyón, Puchsteg nevű átkelő alatt található, ahol egy jól védett öbölben kevésbé erős az áramlás. A strand teljesen ingyenes, van egy büfé, ahol beszerezhetjük a sörellátmányt, és délután rendszerint megjelenik egy DJ is, szóval nem egy álmos osztrák strandról beszélünk. A víz jéghideg, de ha például a Murradwegen tekertünk egy százast aznap, jól fog esni.

The post Kedves, zöld, és közelebb van, mint gondolnád: három tökéletes nap a stájer fővárosban appeared first on Forbes.hu.