„Hagyjuk abba, elegem van” – mondta egy nagy adag aljasozás és hazugozás kíséretében az amerikai elnök a riporternek.
Mi történt? Nem mindennapi jelenetek zajlottak le az NBC Meet the Press című műsorában, miután Donald Trump amerikai elnök a sajtót szidta, elcsalt választásokról beszélt, majd felállt, és kisétált a vasárnap megjelent adásban. Az epizódot először a Telex szemlézte itthon. A műsor első felében olyan témák estek szóba, mint a több mint 100 napja tartó iráni konfliktus (erre Trump azt mondta: „ez nem egy végtelen háború”), ezt követően azonban a riporter arról a pénzalapról kezdte el kérdezni az amerikai elnököt, ami majdnem 1,8 milliárd dollárnyi (556,2 milliárd forintnyi) közpénzt használna fel Trump híveinek támogatására.
Kontextus. Donald Trump, két fia és egyik cége idén januárban indított pert a pénzügyminisztérium és az adóhivatal ellen, tízmilliárd dolláros kártérítést követelve azért, mert egy szerződéses munkatársuk még 2019-ben ellopta és kiszivárogtatta Trump, valamint több ezer másik gazdag amerikai adóbevallását. Trump több évtizedes hagyományokat felrúgva nem tette közzé az adóbevallását, amikor indult az elnökválasztáson. Trumpék gyakorlatilag saját maguk ellen pereskedetek (erre az elnök is reflektált, mondván: „saját magammal kell peren kívül megegyeznem”), a legfőbb ügyészség végül a határidő lejárta előtt bejelentette, hogy peren kívüli megegyezésre jutottak.
Ennek részeként egy 1,776 milliárd dolláros alapot hoztak volna létre az adófizetők pénzéből amiből olyan emberek kaphatnak támogatást, akik úgy látják, hogy politikai indíttatású pereket indítottak ellenük. Például a Capitolium ostromában résztvevő személyek.
A feltételes mód azért fontos, mert az ügy hatalmas port kavart az Egyesült Államokban: nem csak demokrata, hanem republikánus képviselők is felszólaltak ellene, minden idők egy legkorruptabb esetének nevezve azt. A pénzalap annyira népszerűtlen ötletnek bizonyult, hogy az igazságügyi minisztérium később bejelentette: mégsem hozzák létre azt.
Mit kell még tudni? A riporter kérdésére, hogy valóban elvetik-e az alap létrehozását, az amerikai elnök attól kezdett el beszélni, hogy a Capitolium ostromában résztvevők 97 százalékát korrupt rendőrök és FBI-osok miatt ítélték el, és csak azért vallották bűnösnek magukat, mert megfélemlítették őket. Eszmefuttatásában egészen elcsalt választásokig jutott, a visszakérdezések azonban ingerültté tették, így olyan dolgokat kezdett ismételni, mint „Ön is aljas, a sajtó is aljas és a Meet the Press is aljas”. Miután a riporter ezt kikérte magának, válasza úgy hangzott: „Ön vagy aljas, vagy hülye”, hiszen „a választások el vannak csalva, mint az NBC.”
Ezt követően azt mondta, „hagyjuk abba, mert elegem van”, hiszen már egy órája tart a beszélgetés (40 percnél jártak), majd kisétált az interjúról.
The post Kényelmetlen kérdést kapott Trump a közpénzekről, aki inkább választási csalást emlegetve kisétált appeared first on Forbes.hu.