Kettőt kivégeztek, egy a börtönben halt meg, a „Bali kilencek” öt tagja húsz év után most térhetett haza

2005-ben tartóztatott le az indonéz rendőrség az ausztrál hatóságok tippje nyomán kilenc személyt, akik nagy mennyiségű heroint akartak Ausztráliába csempészni. A „Bali kilencek” néven futó társaság négy tagját a denpasari nemzetközi repülőtéren fogták el, több mint 8 kilogramm heroint szíjaztak a testükhöz, további négy embert egy Kuta szigeti szállodában vettek őrizetbe, a csapat vezetőjét, Andrew Chant pedig miután felszállt egy Sydneybe tartó repülőre.

Chant és egy másik férfit, Myuran Sukumarant 2015-ben kivégezték Indonéziában, míg társaik a fellebbezést követően életfogytiglani börtönbüntetést kaptak. A csoport egyetlen női tagját, Renae Lawrence-et 2018-ban szabadon bocsájtották jó magaviselete miatt, miután 20 éves büntetéséből 13 évet letöltött. Egy másik tag, Tan Duc Thanh Nguyen 2018-ban veserákban halt meg, őrizetben.

A „Bali kilencek” banda maradék öt tagja a napokban térhetett haza Ausztráliába, miután Canberra alkut kötött Indonéziával – írta a CNN.

Örömmel erősítem meg, hogy az ausztrál állampolgárok, Si Yi Chen, Michael Czugaj, Matthew Norman, Scott Rush és Martin Stephens ma délután visszatértek Ausztráliába

– írta Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök az X-en vasárnap.

Az ausztrál állampolgárok fogva tartása miatt régóta feszültség volt a két ország között, az ausztrál kormány évtizedek óta próbálta elérni kiadatásukat. A két bandatag kivégzését Tony Abbott akkori ausztrál miniszterelnök a két ország kapcsolatának „sötét pillanataként” minősítette.

A múlt hónapban Anthony Albanese az APEC perui csúcstalálkozóján vetette fel Indonézia újonnan megválasztott elnökének, Prabowo Subianto-nak a férfiak ügyét, és az események ezután gyorsulatk fel.

Az öt férfit most szabadlábra helyezték.

The post Kettőt kivégeztek, egy a börtönben halt meg, a „Bali kilencek” öt tagja húsz év után most térhetett haza first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed