Az egész világon csak Magyarországon, konkrétan a Vértesben előforduló fafaj, a kőhányási berkenye (Sorbus acuticerrata) pusztult ki természetes élőhelyéről. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság idei felmérése során már nem találtak élő egyedet itt, írják közleményükben.
Mint fogalmaznak, a kőhányási berkenye (Sorbus acuticerrata) az úgynevezett Tormaria csoport tagja, melyek küllemükben a melegkedvelő barkócaberkenye (Sorbus tominalis) és a hűvösebb klímát kedvelő, nálunk jégkori reliktumnak tekinthető lisztes berkenye (Sorbus aria) között foglalnak helyet. Különleges tulajdonságuk, hogy bár a megtermékenyüléshez kell az idegen pollen, az mégsem épül be az utód genetikai állományába. A növény így gyakorlatilag klónozza magát.
Az ilyen berkenye fajok többsége kis elterjedési területű. Ez a „kis” terület lehet egy hegység, de lehet akár egyetlen hegy, vagy északi lejtő is. Ezek a fajok rendszerint meredek, sziklás lejtőkön élnek és az eddig elmondottakból is kitűnik, hogy ritkák. Fajaik elsősorban a levél és a termés alapján különíthetők el, de gyakran nagyon hasonlítanak egymásra, így csak kellő gyakorlattal rendelkező szakember tudja biztosan meghatározni őket.
A DINPI szerint a hazai vadállomány erősen túlszaporodott. A problémát tetőzi, hogy a hazánkban honos fajokat kiegészítettük idegenhonos, a hazai életközösségbe nem illő állatokkal. Ilyen például a Közel-Keletről származó muflon. Az éhes növényevő nagyvadak minden elérhető hajtást felfalnak az erdőben. A fák csemetéit is, így az erdő nem tud felújulni. Ezért kénytelen az erdőgazdálkodó a gazdasági célból letermelt faállományok felújításait körbe keríteni. Ezeket a vadkizáró kerítéseket láthatjuk sokfelé az erdeinkben.
A sziklás területek rendszerint faanyagtermelési célokat nem szolgálnak, ezért itt a több millió forintba kerülő kerítések rendszerint nem épülnek meg. Valójában az lenne az ésszerű, ha nem lenne szükség kerítésre, különösen ezeken a területeken, ahol a természetes folyamatoknak kellene érvényesülnie. Az erdő azonban nem tud felújulni: a termést és a csemetéket (ha ki tud fejlődni egyáltalán) feleszi a vad. Az idősebb fáknak télen felhántja a kérgét, gyengítve a fát és utat nyitva a kórokozóknak. A meredek oldalakon jelentős a taposási kár, mely mindjárt utat is nyit az eróziónak: a termőtalaj lemosódik. Az egyre sekélyebb talaj egyre kevesebb éltető vizet tud megkötni, ráadásul a csapadék is egyre kevesebb az utóbbi években, így a fák kiszáradnak. Mivel nincs újulat (facsemeték), a terület idővel fátlan kopárrá alakul. Ez a folyamat pusztítja ki bennszülött berkenyéinket is. Mivel viszonylag rövid életűek és ráadásul szereti enni a vad, ezért gyorsabban tűnnek el, mint más fajok
– magyarázták.
Valójában nem ez az első bennszülött berkenyénk, amelyet már kiirtott a vadállomány. A Kelet-Bakonyban megtalált bodajki berkenye (Sorbus bodajkensis) már korábban kipusztult egyetlen ismert termőhelyéről.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a két említett, eredeti termőhelyéről kipusztult fajról van „biztosági másolat”: a mesterségesen szaporított bodajki berkenyék már fák (két példány megtekinthető a „Gaja-völgyi tájcentrumban”), a kőhányási berkenyék pedig kis fácskák. De a DINPI szerint ez nem megoldás. Egyrészt ez a néhány példányt véletlen események (betegség, havária, stb.) is jobban veszélyeztetik. Egy életképes populációt szükséges fenntartani, melyben a csemetéktől a kifejlett fákig minden korosztály megtalálható.
The post Kipusztult a világon csak a Vértesben előforduló fafaj first appeared on Sokszínű vidék.
